Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Ismét sztrájkolnak az Air France dolgozói és a francia vasutasok

A lakosság továbbra sem támogatja az ágazati tiltakozásokat, az Air France francia légitársaság dolgozói és a francia vasutasok is folytatják hétfőn és kedden gördülő sztrájkjukat. Az Air France dolgozóinak újabb sztrájknapján a járatok 75 százaléka fog közlekedni. Ez lesz a tizedik munkabeszüntetés a fizetésemelés érdekében februárban indított tiltakozás során - írja az MTI.

A pilótáknak 28, a légikísérőknek 19, a földi személyzetnek 13 százaléka vesz részt a munkabeszüntetésben.

Az Air France bejelentette: belső konzultációt indít annak érdekében, hogy a dolgozókat egyesével győzze meg a szakszervezetek által elutasított bérmegállapodásról, az április 26-ától május elejéig tartó szavazás negatív eredménye esetére Jean-Marc Janaillac, az Air Franc elnöke kilátásba helyezte lemondását.

Az ágazatban dolgozó 11 szakszervezet béremelésért sztrájkol, és legalább 6 százalékos emelést követel, míg a cégvezetés a fizetések reálértékét megtartó 1 százalékos emelésre látott eredetileg lehetőséget, ezt a múlt héten 2 százalékra módosította az idei évre, és 2019 és 2021 között további 3,6 százalékos emelést javasolt, de a szakszervezetek nem fogadták el az ajánlatot. A menedzsment szerint nem lehet teljesíteni a dolgozók követelését úgy, hogy ne sérüljön a cég hosszú távú növekedési terve. A francia légitársaságnál 2011 óta nem volt béremelés.

A légitársaság vezetősége szerint a sztrájk eddig 300 millió eurós veszteséget okozott. A kormány reformja ellen április eleje óta sztrájkoló vasutasok is munkabeszüntetést tartanak hétfőn és kedden, a szuperexpresszeknek (TGV) 35, a gyorsvonatoknak 40 százaléka fog közlekedni.

Guillaume Pepy, az állami vasúttársaság, az SNCF vezetője szerint a közlekedési helyzet javul az előző munkabeszüntetéshez képest, és "a sztrájk lassan elkopik", miután a vasutasok 80 százaléka már dolgozik. Elsősorban a mozdonyvezetők sztrájkolnak, hétfőn mintegy 60 százalékuk nem veszi fel a munkát, de ez az arány is kevesebb az április eleji 77 százalékhoz képest. Guillaume Pepy szerint "az utasoknak egyszerűen már elegük van".

A 140 ezer embert foglalkoztató, közel 50 milliárd eurós adósságot felhalmozó SNCF reformja és modernizációja Emmanuel Macron államfő egyik legnagyobb feladatának ígérkezik, 1995 óta szinte mindegyik kormány megpróbálkozott vele, de a szakszervezeti tiltakozások nyomán feladta.

Az IFOP közvélemény-kutatóintézetnek legfrissebb, vasárnap közzétett felmérése szerint az 1995-ös nagy sztrájkkal ellentétben a vasutasok megmozdulását ezúttal a lakosság visszafogottan figyeli, és csak a megkérdezetteknek 43 százaléka tartja jogosnak. A hét elején még 46 százalékos volt ez az arány. A felmérés arra is rávilágított, hogy a franciák 61 százaléka azt szeretné, ha a kormány végigvinné a reformot, ez tíz százalékkal több, mint márciusban.

A parlament 577 fős alsóházában a jelen lévő képviselők közül kedden 454-en szavaztak igennel 80 ellenében az állami vasúttársaság (SNCF) reformját előíró törvénytervezetre: Emmanuel Macron Köztársaság Lendületben (LREM) nevű pártjának képviselői mellett a jobboldali Köztársaságiak és a centristák is támogatták a törvénytervezetet, míg a három ellenzéki baloldali frakció, a szocialisták, a kommunisták és a radikális baloldaliak ellene szavaztak, 29 képviselő tartózkodott.

A reform a 2020-tól meghirdetendő vasúti liberalizációra készítené fel az SNCF-et, amikor is a piac fokozatos megnyitása értelmében külföldi vasúttársaságok is működtethetnek vonatokat a francia TGV-k útvonalain.

A kormány legfőbb célja, hogy megszüntesse a vasúti dolgozók kivételezett helyzetét, amely a munkahelyek életre szóló szavatolását és az 50 és 55 év közötti nyugdíjba vonulást teszi lehetővé, miközben a franciák többségére a 62 éves nyugdíjkorhatár vonatkozik. Ez a változás 2020-tól lép életbe a vasúthoz belépő dolgozókra.

Az SNCF közel 50 milliárd eurós adósságáról, amely a becslések szerint 2026-ra 62 milliárd euróra bővülhet, a javaslat nem rendelkezik. Emmanuel Macron államfő egy interjúban azonban azt ígérte, hogy az állam 2020. január 1-jétől fokozatosan átvállalja az elsősorban a szuperexpresszek (TGV) fejlesztéséből származó terhet.

A sztrájk hétfői és keddi ötödik szakasza után, legközelebb szombaton és vasárnap terveznek a szakszervezetek munkabeszüntetést.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk