kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Tízmilliárdból vezetnék vissza a munkaerőpiacra a kisgyermekeseket

Majdnem 10 milliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - közölte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

images

images

Ismertetése szerint a program elsődleges célja, hogy javítsa a gyermekek napközbeni elhelyezését biztosító szolgáltatásokhoz való hozzáférést, csökkentse az elhelyezés költségeit, ezáltal is segítve a kisgyermekes szülők munkába való visszatérését.

A kormánynak kiemelt célja, hogy a 3 éven aluli gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma 2020-ig elérje a 60 ezret. A jelentős bölcsődei kapacitásbővítés mellett viszont fontos a munkavállalói oldalról is segíteni a szolgáltatáshoz való hozzáférést - hangsúlyozta az államtitkár. A bölcsődei térítési díj - ellátási formától függően változó mértékű - többletköltséget jelent munkába állás esetén, ami jövedelmi helyzettől és az elérhető szolgáltatásoktól függően befolyásolhatja a munkába való visszatérés lehetőségét is - tette hozzá.

A speciális foglalkoztatási célú támogatás a családi és munkahelyi bölcsődei térítési díj megfizetéséhez járul hozzá, így könnyít a kisgyermekes szülő munkába állásakor felmerülő többletköltségen - emelte ki az Rákossy Balázs. Hozzátette: A program ösztönözni kívánja a munkáltatókat szolgáltatókkal való megállapodások megkötésére, amennyiben egy munkáltató több munkavállalója is igényli a támogatást, ezáltal hozzájárul újabb bölcsődei férőhelyek, kapacitások létrehozásához.
A kiemelt projekt keretében családi bölcsőde, munkahelyi bölcsőde térítési díjához támogatásban részesülhet az a bölcsődei ellátásra jogosult kisgyermeket nevelő, a munkába visszatérő szülő, aki olyan településen él a kevésbé fejlett régiókban, ahol bölcsődei ellátás vagy szabad férőhely nem áll rendelkezésre, és aki a kedvezményezett Magyar Államkincstár elektronikus felületén közzétett felhívás szerint nyilatkozataival és adataival igazolja a felhívásban rögzített feltételeknek való megfelelést.
A támogatás mértéke gyermekenként legfeljebb havi 40 ezer forint lehet, és a támogatás összege nem haladhatja meg a szülő által fizetett személyi térítési díjat. Amennyiben a szülő által fizetett személyi térítési díj eléri a 40 ezer forintot, a támogatás nem lehet kevesebb 40 ezer forintnál - közölte.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk