kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 6 éve

A mentorom egy bölcs, önzetlen barát

A mentori munkával, elsősorban az üzleti mentorság mibenlétével, a mentorok oktatásának lehetőségeivel foglalkozott a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) TRUST ME projektjének rendezvénye. Az egyetemen üzleti mentorokat fognak képezni, akik kis- és középvállalkozások vezetőit fogják segíteni - önkéntes alapon, vagyis térítés nélkül!

A célok elérése szinte mindig külső segítséget igényel, főként, ha gyakran érik új kihívások az embert. A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) workshopjának kerekasztal-beszélgetése azzal indult, hogy a résztvevők elmondták, kit tekintenek mentoruknak.

„A nagyobb kitörési pontoknál segítettek” - foglalta össze Balázs Tibor, a SEED alapítvány ügyvezetője.

„Nem láttam azt az akadályt, amit segítettek átugrani” - mondta C. Szabó Helga mentor, supervisor.

„Egy ügyfelem segítette a személyes és üzleti fejlődésemet, akinek én adtam üzleti tanácsokat” - válaszolta Radácsi László, a Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központ igazgatója.

Első mentora a magyartanára volt, aki rámutatott a benne rejlő tehetségre, majd egy egyetemi oktató állította rá a tanácsadói pályára, a többiekről itt most nem fog beszélni - válaszolta Soltész Anikó, a SEED alapítvány alapítója, korábbi ügyvezetője.

Miután mindenki szét van bombázva információkkal, az alapvető működéshez szükséges, hogy egy vezető rendelkezzen azzal a képességgel, hogy tudja, mikor mivel kell foglalkoznia. Ez a nehezen megfogalmazható kompetencia a szintetizálás. Ez a legfontosabb, amit egy mentor adhat - vetette fel Radácsi László, és a kerekasztal részvevőit e gondolat mozgatta meg a legjobban. Ehhez „több, mint empátia” (Radácsi) kell, ami azt jelenti, hogy „a mentor képes arra, hogy mindent az ügyfél szemével nézzen” (Soltész). Eközben folyamatosan ellenőrzi a megértést, mert ez szükséges a hatékony munkához - tette hozzá Soltész Anikó.

Dr. Radácsi LászlóDr. Radácsi László: a mentor ne féljen attól, hogy mentoráltja nála is nagyobbra nőhet.
Ki a mentor és mit végez?

Érdemes megállni és röviden áttekinteni, mit érdemes tudni egy mentorról és a mentorálásról:

  • a mentor alapvetően egy személy, a mentorálás két személy közötti bizalmi kapcsolat
  • a mentor úgy segít, mint egy idősebb tapasztalt barát, mint egy példaértékű tanár, vagy egy bölcs (részlet Soltész Anikó prezentációjából)
  • mindig a mentorált választ mentort magának, hisz ő helyezi bizalmát a másikba
  • fontos, hogy a mentor képes legyen hatni és motiválni, megosztani tudását és tapasztalatait, vagyis ne féljen attól, hogy mentoráltja nála is nagyobbra nőhet (Radácsi László gondolata)
  • a mentorálás esélyteremtés, a mentorálásban részesülő vállalkozások versenyképesebbé válnak.
  • a mentor energiát visz be a rendszerbe
  • a mentorálás segíti a növekedést

A mentor egy fajta példakép, egy olyan tanácsadó, aki segít megtalálni a megfelelő megoldást az ügyfele problémájára úgy, hogy a saját tudásával, szakértelmével képes arra, hogy előhívja az ügyfél rendelkezésre álló szellemi erőforrásait, amivel képes lesz arra, hogy meghozza a szükséges - legjobb - döntést - mondta Soltész Anikó, a hazai vállalkozásfejlesztési intézményrendszer kimagasló alakja, a SEED alapítvány alapítója, korábbi ügyvezetője.

A bizalomra építenek



A BGE egyik kutatása rávilágított, hogy a kis- és középvállalkozások túlterhelt vezetői és tulajdonosai a hagyományos tréningek helyett sokkal inkább szorulnak professzionális folyamat-tanácsadókra, ún. mentorokra. Ilyen, kkv-kra specializálódott mentorokból azonban egyelőre hiány van.

Soltész AnikóSoltész Anikó
Ezekre az igényekre reagálva a BGE amellett döntött, hogy más európai uniós projektjeiben szerzett tapasztalatai alapján kifejleszti, majd terjeszti a kkv-kat célzó képzési programját: így indult útjára egy Erasmus+ Stratégiai partnerség keretében a TRUST ME (TRaining for Unique Skills and Techniques for Mentoring) projekt, amelynek célja a mentoráláshoz szükséges egyedi készségek és kompetenciák fejlesztése, egy nemzetközileg elismert szakképzést kidolgozása a jövőbeni kkv-mentorok számára.

A képzés célja, hogy a mentorok széleskörű szakmai tudással és erős szociális készségekkel felvértezve tudják támogatni a cégeket. A projekt első lépéseként a kutatók feltárták az üzleti mentorok szükséges kompetenciáit, majd az eredményekre alapozva kezdődött meg a mentorképzés tananyagfejlesztése és a tréningprogram kialakítása. A mentorképzési anyagok mellett kialakítottak a belépési szint felmérését célzó, valamint folyamatos nyomon követési programelemeket is. Jelenleg a program felnőttképzési és nemzetközi akkreditációja zajlik.

A kkv szektor versenyképességének, a cégek túlélési esélyeinek növelése érdekében kiemelten fontos a szektor cégei számára hasznos képzések létrehozása. A Budapesti Gazdasági Egyetem tapasztalatai szerint a túlterhelt vezetők tréningek helyett inkább mentorokra vágynak. A BGE és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) közösen fejlesztett, kkv-kat célzó képzési programja a TRUST ME (TRaining for Unique Skills and Techniques for Mentoring). A 2018. első negyedévében záruló projekt fő célja egy nemzetközileg elismert (szak)képzés kidolgozása volt jövőbeni kkv-mentorok számára, akik az új tudással, ismeretanyaggal és szociális készségekkel képesek kkv-vezetőkkel - tulajdonosokkal folyamat-tanácsadóként együttműködni.

A több mint kétéves projekt nemzetközi partnerségben (francia, finn és román egyetemi, érdekképviseleti és vállalkozói partnerek bevonásával) valósult meg. A BGE nemzetközi partnerei a Babes-Bolyai Egyetem és a CDM Romániából, a Lahti University of Applied Sciences Finnországból, valamint a projekt témájában már nemzetközi tapasztalattal rendelkező Adinvest International Franciaországból, míg hazai partnerként a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége kapott fontos szerepet.

A fejlesztés első fázisában feltárták az üzleti mentorok szükséges kompetenciáit, majd az eredményekre alapozva, elindult a mentorképzés tananyagfejlesztése és a tréningprogram kialakítása. Ezt követően a képzési programot 2017 nyarán valamennyi partnerországban tesztelték. Az első visszajelzések már egyértelműen kimutatták, hogy egy ilyet kkv-mentor képzésre igen erős igény mutatkozik az üzleti-képzési piacon, azonban a pilot-képzések még finomhangolásra szorultak. A program véglegesítésére 2017 év végén került sor, a program felnőttképzési és nemzetközi akkreditációja pedig folyamatban van.



Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A mentorom egy bölcs, önzetlen barát
2. oldal - Mentorokra ezután is szükség lesz
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk