kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

300 új munkahelyet teremt a kínai elektronikai cégcsoport

Miskolcon nyitotta meg első Ázsián kívüli gyárát egy 4,5 milliárd forintos beruházássorozat első lépéseként az elektronikai berendezéseket és alkatrészeket gyártó kínai Ten Pao cégcsoport. Céljuk, hogy a most átadott telephely legyen egyrészt a vállalatcsoport fő gyártási központja Európában az elektromos alkatrészek és tartozékok gyártása területén, másrészt a vállalatcsoport kiemelt logisztikai partnere legyen az európai ügyfelek és azok termelési egységei számára.

images

A Déli Ipari Parkban 2600 négyzetméter alapterületű gyáregységet, valamint egy irodaépületet épített fel a cég, ahol július óta 17-en dolgoznak, de a terveik szerint 2021-re már több mint 300 embert foglalkoztatnak majd.

A megnyitón Csöbör Katalin a körzet országgyűlési képviselője (Fidesz) elmondta: örülnek minden olyan beruházásnak, amely munkahelyet teremt és miskolci és borsodi családoknak ad megélhetést. Mint hozzátette, az utóbbi időben egyre több ilyen jó hírrel szolgálhatnak a térségben élőknek, ami nagyrészt a kormányzat befektetőbarát politikájának, valamint a helyi jól képzett és elkötelezett munkaerőnek köszönhető.

Hung Kvon-ji, a cégcsoport elnöke beszédében kiemelte: negyven éve alapított cégük magyarországi térnyerésében komoly szerepe volt a magyar kormánynak, a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, a helyi önkormányzatnak, valamint a Bosch cégcsoportnak. Hozzátette: a magyar beruházás kiváló tapasztalatot jelent számukra a cég további európai fejlődéséhez.

Andrew Hung ügyvezető-igazgató kiemelte: a vállalatcsoport termékportfóliója sokrétű, több mint 1400 féle kapcsolóüzemi tápegységet gyártanak, valamint 300 típusú intelligens töltőt és vezérlőt kínálnak az ipari használatra szánt elektromos szerszámokhoz. Fokozott figyelmet fordítanak a kutatás-fejlesztésre is és a vállalatcsoport egyike azon kevés gyártónak, amely saját akkreditált laboratóriummal rendelkezik. Ez lehetőséget kínál számukra ahhoz, hogy tevékenységüket a piac változásaival együtt alakítsák.

Ping Ping Jang a cégcsoport alelnöke arról beszélt, hogy a Ten Pao azért Miskolcon hozta létre új gyárát, mert a vállalatcsoport legfontosabb ügyfeleinek nagy része Kelet-Európában működik. Terveik szerint 2021 után a gyár termelési értéke eléri majd az évi százmillió dollárt.

Bodnár László a Ten Pao Electronics Hungary Kft cégvezetője hangsúlyozta, hosszú távon szeretnék szorosabbra fűzni a kapcsolatot a helyi oktatási intézményekkel, szakhatóságokkal és az önkormányzattal is. Norbert Weiss, a Robert Bosch GmbH beszerzésért felelős alelnöke arról szólt, hogy szeretnék kapcsolatukat szorosabbra fűzni a kínai cégcsoporttal.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk