Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Zala megyében 13 százalékkal csökkent az álláskeresők száma

Zala megyében márciusban 8056 álláskeresőt regisztráltak: 1,2 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. A regisztráltak száma ugyanakkor 300-zal több volt, mint idén februárban - írja az MTI.

images

A hivatal adatai szerint az elmúlt évek márciusában átlagosan néhány százzal emelkedett az álláskeresők száma. A növekedés legfőbb oka, hogy az előző évről áthúzódó közfoglalkoztatási programok jelentős része február végén befejeződött. A március elejétől - a korábbiaknál kisebb létszámmal - újra induló programok létszámfeltöltése folyamatosan történik - közölték.

A hónap során 2 ezer embert regisztráltak a kirendeltségeken, közülük 100-nál kevesebben szerepelnek először a nyilvántartásban.

Az álláskeresők 6,6 százaléka, 533 fiatal pályakezdő. Az év első 3 hónapjában 140 pályakezdő került újonnan a regisztrációba, 40-nel kevesebb, mint az egy évvel korábban.

Március végén a megyében 6,1 százalék volt a nyilvántartott álláskeresők aránya: a mutató értéke a februárinál 0,2 százalékponttal magasabb, míg az egy évvel korábbinál 1,2 százalékponttal alacsonyabb volt.

Az első negyedév utolsó hónapjában csaknem 500 új, nem támogatott álláshelyet jelentettek be a munkáltatók Zala megyében.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk