kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

15 ezren tanulnak tovább műszaki és informatikai képzésekben

Több mint 15 ezer diák műszaki és informatikai képzésekben tanul tovább a felsőoktatásban az idén felvettek közül - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A tájékoztatás szerint a felsőoktatási alap- és osztatlan műszaki képzésekre felvettek száma idén 9100 közelébe nőtt. Informatikai területen több mint 6400-an folytathatják tanulmányaikat, 2016 óta itt 35 százalékos bővülés mutatható ki a felvételt nyertek számában.

A legtöbb jelentkezőt felvett képzések összes dobogósa, az első tíz helyezett fele mérnöki vagy informatikusi képzés 2019-ben. Az alap- és osztatlan, nappali, állami ösztöndíjas képzések közül mérnökinformatikusnak vették föl a legtöbb jelentkezőt (2069 főt). Ebben az összevetésben második a gépészmérnöki (1462 fő), harmadik a programtervező informatikusi (1442), ötödik a gazdaságinformatikusi (1227) és hatodik a villamosmérnöki (1073) képzés.

A közlemény szerint a "Fokozatváltás a felsőoktatásban" című stratégiában kiemelt szakirányok jelen vannak a legmagasabb ponthatárok teljesítésével elérhető képzések élmezőnyében is. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mechatronikai mérnöki képzése 440 ponttal az első, vegyészmérnöki képzése 418 ponttal a hatodik, de az első tízbe tartozik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem molekuláris bionika mérnöki és a Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságinformatikusi képzése is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk