kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

4 jel, hogy a csoportunkkal valami gond van

Ha egyetlen egy tulajdonságot kellene kiemelni, ami a legfőbb különbség a sikeres és sikertelen csoportok között, akkor az a tagok és a vezetők közötti kapcsolat lenne. A produktív csapattag és a jó vezető kapcsolata 3 szóval jellemezhető: bizalom, egyensúly és rugalmasság.

A maximalista vezető

Ha a csoport vezetője tapasztalt és szakképzett csapatot gyűjtött össze, de mégis úgy kezeli őket, mint a kezdőket, folyamatosan ellenőrzi őket, merev és túlzott korlátozásokkal próbálja őket egyben tartani, azzal pont az ellenkezőjét éri el.


A kommunikáció hiánya



Ha hiányos a kommunikáció a csoporttagok és a csoportvezető között, az viszályokhoz vezethet, hiszen az elképzelések valószínűleg nem egyeznek. Homályos, kétértelmű útmutatóval lehetetlen a feladat tökéletes teljesítése.


Bizalmatlanság



A csoporttagok és a vezető közötti bizalmatlanság ahhoz vezethet, hogy a csoport, gyanakodva fog reagálni a főnök javaslataira és magyarázataira, aki pedig elégedetlen lesz a munkával. Ráadásul mindkét fél pletykálni vagy esetleg nyomozni kezd a másik háta mögött, hogy rájöjjön az igazságra.


Csapatviszály



Ha a vezető és a tagok közötti kapcsolat nagyon megromlott, képesek két ellenséges táborrá változni. Ezalatt esetleg másik csoportokkal kezdenek dolgozni, ahol panaszkodni fognak a másik félre, hogy mennyire lehetetlen összedolgozniuk vele. Legrosszabb esetben a csoporttagok többé nem tekintik a vezetőt a csoport tagjának. Ha megjelenik, megszűnik a beszélgetés vagy csak minimális információk hangzanak el.

Nem véletlen, hogy az Értékelő /Fejlesztő központok legnépszerűbb gyakorlat típusa a csoportos gyakorlat. Szeretnék tudni a vezetők és a csapattagok is, hogy kit érdemes a csapatba bevenni/felvenni.

Kiss Julianna, az SHL ügyvezető igazgatója
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mire figyeljünk a külföldi vendégmunkások beillesztésénél?

A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk

Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk