kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Ki lesz idén az Év Menedzsere?

A Menedzserek Országos Szövetsége ez évben is nyílt pályázatot hirdet Az Év Menedzsere 2016 és Az Év Fiatal Menedzsere 2016 cím elnyerésére. Az Év Menedzsere díj kiírására huszonharmadik, míg Az Év Fiatal Menedzsere díjra tizenhetedik alkalommal kerül sor az idén. 2016-tól Életműdíj is átadásra kerül.

A pályázaton közvetlenül vagy közvetetten - mások általi előterjesztés, ajánlás alapján - azon magyar vállalatvezetők vehetnek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk, vállalkozásuk irányításában és sikereiben. Előnyt élveznek azok a pályázók, akiknek kimagasló vezetői teljesítményéről 2016-ban az általuk vezetett vállalkozás által elért eredmény is tanúskodik. Jelölést/előterjesztést a MOSZ által felkért kamarák (Német Kamara, AmCham, Brit Kamara, JVSZ, MGYOSZ, FIVOSZ) és a Jelölő Bizottság tagjai tehetnek.

A három arra legérdemesebbnek ítélt jelöltet - mindhárom kategóriában - egy elismert szakemberekből álló jelölőbizottság választja ki. A három kiválasztott jelöltből a díjazottat a Menedzserek Országos Szövetségének Elnöksége titkos szavazással választja meg.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. november 30.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk