kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Létszámstop a kórházakban

A Népszava információ szerint miközben egyre nagyobb az orvos- és nővérhiány a kórházak igazgatói nem vehetnek fel új embereket, a fenntartó utasítása alapján.

images

images

A Népszavához eljutott egy levél, melyben a fenntartó azt írja az igazgatók nem vehetnek fel új embereket, gyakorlatilag létszámstop lépett életbe az egészségügyben. A levél szerint november hatodika után visszavonásig csak megbízási szerződést köthetnek, de nem lehet új jogviszonyt létesíteni, így nem vehetnek fel orvosokat, nővéreket sem.

A lap szerint az igazgatók először nem is hitték, hogy a levél valódi. Az elektronikus posta bélyegzője szerint ugyanis az utasítást pénteken, a hivatali munkaidő után egy perccel küldték ki, és a levélben egy olyan „négyezres besorolású” kormányhatározatra hivatkozva rendelte el az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) főigazgatója a létszámstopot, amely hivatalos jogforrásokban nem jelent meg. Ám az egyik érintett érdeklődőnek Gondos Miklós főigazgató nevében a titkárságvezetője azt válaszolta: a létszámstopot elrendelő kormányhatározat nem nyilvános így az érintetteknek be kell érniük a fenntartó interpretációjával.

A Népszava szerint a Magyar Kórházszövetség hétfőn a létszámstopra magyarázatot kérő levelet írt a kórházfenntartónak, az államtitkárságnak, a miniszternek és a miniszterelnökségnek is. Volt olyan intézményvezető, aki a Népszava munkatársaitól értesült a létszámstopról. Ő határozottan azt mondta: biztosan felveszi azt, akire szüksége van, mert a beteg nem maradhat gyógyító nélkül.

Népszava
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk