kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Ha ezeket észleled egy cégnél, ne akarj ott dolgozni

Vannak bizonyos figyelmeztető jelek, amikből már az állásinterjú előtt kiderülhet, hogy nem jó annál a cégnél dolgozni - ezeket gyűjtötte össze a Forbes.

images

images

A lap szerint érdemes odafigyelnünk, mert bizonyos jelekből kiderülhet, hogy jobban járunk, ha másik céghez megyünk dolgozni.


  • Ha túl gépies válasz érkezik az önéletrajzunkra pl. "Köszönjük megkaptuk a jelentkezését, majd jelzünk." Ma már ennél személyesebben kommunikálnak, a jobb cégek.

  • Ha a jelentkezés után egyből teszteket töltetnek ki, vagy nyíltan rákérdeznek, hogy mennyit keres valaki a mostani munkahelyén. Ebből az érződik, hogy nem tekintenek értékes munkaerőre a jelentkező személyében, és valószínűleg az alkalmazottakkal is így bánnak.

  • Ha hónapokig nem küldnek választ, majd ők jelölnek egy konkrét időpontot az interjúra.

  • Ha már az interjúmeghívás is udvariatlan.

  • Ha a személyes találkozó, interjú előtt teljes referenciát kérnek és a korábbi béredre kíváncsiak.

  • Ha az interjún azt mondják nincs idő megválaszolni a kérdéseidet, majd a második körben.

  • Ha a többi dolgozón is azt látod, hogy rosszul érzik magukat.

  • Ha hetekig nem jelentkeznek, de azt várják maradj bent az interjúfolyamatban.

  • Ha végül nem azt a pozíciót és nem annyiért ajánlják fel, mint amire jelentkeztél.

  • Ha már a felvételi folyamatban sem bánnak jól veled, akkor később sem fognak.

Fotó Pixabay
Forbes

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők

Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk

Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk