kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 6 éve

Az én színházam az én bordélyházam

Egy fővárosi színházigazgató következetesen bordélyháznak nevezi a színházát, és másoktól is elvárja, hogy annak hívják. “Mondja azt, hogy bordélyházam!” - így szól rá azokra, akik színháznak nevezik az épületet, ahol ő élet, halál ura, és jogot formál arra, hogy fiatal színészeket szexuális céljaira használjon - írja a Working Dead a HRBlogon.

Méltatlan bordélyháznak nevezni bármelyik magyar színházat, még akkor is, ha egyesek úgy tekintenek rá. 2017 őszén eddig két elismert színházi rendező nem tudta lesöpörni magáról a vádakat, hogy fiatalokba törölte a lábát. Két sértett beleállt, és névvel vállalta, hogy zaklatták. Hogy képzeljük el a két rendezőt? Ennek a kérdésnek egy aspektusa elevenedik meg előttem. Évtizedeken át úgy léptek be a munkahelyük kapuján, mintha az lett volna a homlokukra írva: „Az én színházam az én bordélyházam”.

Ez a mondat Émile Zola Nana című regényéből származik, és azért hozom ide, mert amit a teljhatalmú párizsi színházigazgató mond kb. már 140 éve, az most lett aktuális Budapesten, Magyarországon. Marton Lászlóról, a Vígszínház korábbi igazgatójáról és főrendezőjéről Sárosdi Lilla állítja, hogy zaklatta, amikor fiatal rajongóként meg akarta ismerni a színházat. Azután többen vádolták szexuális zaklatással, hatalommal való visszaéléssel, orális szexre kényszerítéssel Martont. Kerényi Miklós Gáborról, az Operettszínház művészeti vezetőjéről Maros Ákos, a társulat egykori táncosa mondja, hogy vállfával verte, és ezt követően több történet is a színház vezetésének tudomására jutott.

Tehát több esetben előfordulhatott Magyarországon, hogy fiatal rajongókat és munkatársakat szexuális, szadista célokra használtak rendezők. Az esetek számát, valamint Marton és Kerényi bocsánatkérését tekintve ez a helyzet. A perek - ha lesznek - valószínűleg még több esetet hoznának felszínre és mélyebb szégyenbélyeget égetnének, ezért úgy tűnik, a rendezők nem fognak perelni. Perekkel vagy azok nélkül kell megtisztulniuk a színházaknak.

Az a színház, amiről a francia írt, elsősorban nem az igazgatójáról szólt, akit szexuális céljaira is használta a színészeit, hanem egy színészettel próbálkozó fiatal prostituáltról. Nana (a könyv szájbarágós) végén holtan fekszik, s mert sokakat tönkretett, az írói ítélet szerint fekély a társadalmon, amit megfertőzött, de ugyanilyen ocsmány a társadalomnak az a közege is, ahonnan magába szippantotta a mérget. A regényben a színház ilyen mérgező hely.

Az élet természetesen nem regény, nem mindegy, hogy ugyanaz a szituáció eldönt egy életet, vagy esztétikai minőségében fontos, de az nem baj (sőt hasznos), ha adódik köztük párhuzam. Zola regénybeli színháza kupleráj volt, mély tocsogós fekély, és ami újat 2017-ben megtudtunk a magyar színházról, látni rajta mély, büdös fekélyeket. Ezek az intézmények évtizedekre nyomon követhetően létjogosultságot adtak annak a romboló gyakorlatnak, amiben nagy biztonsággal terpeszkedhettek túl a saját jogaikon vezető beosztású emberek. Azt olvassuk, hogy több színészt és rajongót részesítettek ennek megfelelő elbánásban. Képzeljük el, hogy annak, aki tűrte a megaláztatást, az volt az egyik lehetséges „fizettsége”, hogy jövőt képzelhetett el magának, amiben majd befutott színész lesz, annak a nagy embernek köszönhetően, aki kihasználta, megalázta.

A 22-es csapdája, hogy az áldozatnak azért nehéz megszólalni, mert jogosan tarthat attól, hogy hazugnak, kurvának fogják nevezni, még akkor is, ha tudja, hogy a gyalázkodók többségüket tekintve nem teljesen normális emberek. Az áldozat ezzel szemben biztosan azt is mérlegeli, hogy a szavaival sokat segítene abban, hogy a társadalom tovább tanuljon és mihamarabb nagykorúvá váljon. Nemcsak a bűnösök vannak az áldozatok kezében, hanem mindannyian, és akkor sem lehet rossz szót szólni rájuk, ha többségük a hallgatást választja, de minden újabb megszólalót ünnepelni kell.

Working DeadHR Blog
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül

Sok esetben a stressz, a kezeletlen problémák agresszív viselkedésben csúcsosodnak ki az emberek mindennapjai során. Sok félreértés melegágya, ha nem... Teljes cikk

Hogyan érvelj a felsővezetésnél a mentális jóllét mellett?

Sok HR-es és EHS munkatárs küzd azzal, hogy meggyőzzék a felsővezetést arról, hogy a vállalati pszichológus szolgáltatásokra szükség lenne a... Teljes cikk

Én is oké, te is oké, ők nem oké

Milyen helyzetekre lehet jó egy életbiztosítás a közép- és kisvállalati (SME) szektor cégvezetőinek, tulajdonosainak? Kurdi Ferenc posztja a HR Blogon. Teljes cikk