kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Egyre több a taxis egyéni vállalkozó

Növekvő egyéni vállalkozó bázis és stagnáló alkalmazotti létszám jellemezte a taxis világot 2019-ben.

Egy év alatt 8 százalékkal nőtt a taxis egyéni vállalkozók száma, így jelenleg már több mint 7500 egyéni vállalkozó közlekedik Magyarország útjain. „A magas egyéni vállalkozói szám mindig is jellemezte a taxis világot, de az elmúlt években magánszemélyek ezrei döntöttek úgy, hogy szerencsét próbálnak ezen a piacon” - mondja Pertics Richárd, az Opten elemzője.

Talán 2019-ben nem volt annyira rivaldafényben a taxis társadalom, mint 2014-15 környékén, amikor mind a szabályozás, mind az Uber jelentős hatással volt a működésükre, de a cégadatok azt mutatják, hogy a piac továbbra is dinamikusan változik. A klasszikus értelemben vett taxitársaságok száma 2013 óta fokozatosan csökken, és ez sokáig az egyéni vállalkozók számára is igaz volt. 2016 óta azonban az egyéni vállalkozók száma dinamikus növekedésbe kezdett.

Az egyéni vállalkozói szám növekedése ágazattól függetlenül általánosnak nevezhető, ugyanakkor a taxis személyszállítás területén a növekedést vélhetően nem lehet csupán az új adózási formák bevezetésének számlájára írni. „A jelenséghez az is hozzájárult, hogy a belépési küszöb viszonylag alacsony sok egyéb szakmához képest, de hosszú távon nyereségesen működni már komoly kihívás” - mondja az Opten elemzője.

Sokan nem tudják venni az akadályokat és kihullanak a piacról. Az egyéni
vállalkozók kihullása a hazai szabályozásnak köszönhetően ugyanakkor nem feltétlen jelenti az egyéni vállalkozók számának csökkenését. Sok a passzív, vagy teljesen szüneteltetett egyéni vállalkozás is.

A magas egyéni vállalkozói szám mellett a cégek alkalmazotti létszáma stagnál, a cégek száma pedig továbbra is csökken. Ugyanakkor ez csak a taxis piac koncentrálódására utal, a taxitársaságok összesített árbevétele 2018-ban még 7 százalékos növekedést is produkált. A taxis személyszállítással foglalkozó vállalatok közel 9 milliárd Ft-os nettó értékesítési árbevételről adtak számot 2018-ban, és ennek 65 százalékát a 10 legnagyobb vállalkozás hozta össze.


A 2020-ra kivetített trendek bíztatók, mind árbevételben, mind eredményben növekedés vetíthető előre, és a gazdasági környezet is kedvező jelenleg. Ugyanakkor a taxis világ a magas egyéni vállalkozói létszámával továbbra is egy nehezen mérhető piac. Illetve a KATA-s egyéni vállalkozók szigorúbb ellenőrzése is komoly hatással lehet a szereplők egy részére is, így vélhetően nem lesz unalmas az ágazati szereplők élete 2020-ban sem.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk