kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Édesipari duális képzés indul Szerencsen

Három édesipari cég összefogásával, valamint a helyi önkormányzat támogatásával többféle duális képzés indul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen - írja az MTI.

A Nestlé Hungária Kft., a Szerencsi Bonbon Kft., valamint a Halász Produkt Kft. összefogása eredményeként a 2019-2020-as tanévtől kezdődően édesipari termékgyártó, elektronikai műszerész és gyártósori gépbeállító szakmákban indul duális képzés a Szerencsi Szakképzési Centrum egyik tagintézményében, a Műszaki és Szolgáltatási Szakgimnázium és Szakközépiskolában - írja Nyiri Tibor (Fidesz-KDNP) polgármester helyszínen kiosztott közleményében.

Kiemelte, a Nestlé már 2016-ban elindította duális képzését Diósgyőrben, ennek tapasztalataira alapozzák a szerencsi programot. A tervek szerint a következő 5-10 évben itt körülbelül 300 fiatal szerezhet majd középfokú végzettséget, a három édesipari cég pedig akár a 80 százalékukat is tudná alkalmazni a nyugdíjba vonuló vagy egyéb okból távozó dolgozóik pótlására.

A megállapodásban szereplő cégek vállalják, hogy szakembereik részt vesznek a tananyag összeállításában, valamint oktatási eszközöket és szaktudást biztosítanak a képzés hatékony megvalósításához. A szakoktatók betekintést nyernek a vállalkozások legmodernebb gyártási folyamataiba, hogy tapasztalataikat beépíthessék az iskolai képzésbe. Az édesipari cégek a tanulóknak gyakorlati lehetőségeket is biztosítanak, és aktív szerepet vállalnak a képzés népszerűsítésében - közölték.

Hélene Kovalevsky, a Nestlé Hungária Kft. Szerencsi és Diósgyőri gyárának igazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a duális képzés jól illeszkedik cégük globális elképzeléseihez. Ezen belül a szerencsi program fontos szerepet játszik, ugyanis két gyáruk is működik a térségben, ezáltal a város már nemcsak a csokoládé-, de a kakaó- és kávégyártás központja is lett. Cégük karrierlehetőséget is kínál a képzésben résztvevő fiataloknak - tette hozzá.

Takács István, a Szerencsi Bonbon Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a jövőben a Dunától keletre elterülő országrész édesipari szakembereit Szerencsen képeznék majd.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk