Szerző: Berta László
Megjelent: 6 éve

Magasabb minimálbér-emelést ígér az ellenzék

Megvan a három legmagasabb minimálbér-emelésre vonatkozó ajánlat az országgyűlési választásra készülő pártok részéről. 2018-ra az LMP nettó 109 000, az MSZP nettó 100 000 forintra emelné a minimálbért, a kormányzat javaslata a harmadik a sorban nettó 91 ezer forinttal. Érdekes, hogy a Fidesz-KDNP minimálbér-emelési terve meghaladja a 2016-ra megállapított létminimum összegét, aminek elmaradását kritikusai gyakran a szemére vetették. A Fidesz-KDNP-nél alacsonyabb mértékben, a létminimum összegéig emelne a DK. A Jobbik az európai bérunió mellett áll ki, ami szerint azonos munkáért azonos bér járna az Európai Unióban, arról azonban nem tudunk egyelőre, hogy konkrétan milyen minimálbér összegre gondolnak.

2016-ban átlagos értékben 88 619 forint volt a létminimum. Eddig megjelent választási anyagai szerint az MSZP és az LMP a minimálbér nettó összegét a létminimum szintje fölé emelné. A Lehet Más a Politika 24 ezer forinttal, ami 109 ezer forintra jön ki (a jelenlegi 85 ezer forintos minimálbérrel számolva), a szocialisták nettó 100 ezerre emelnék. A Fidesz nettó 91 700 Ft-ot irányzott elő 2018-tól, ami bruttó 138 ezer forint. A DK a mindenkori létminimum szintjére emelné az adózás utáni minimálbért, ami 2018-ra minimum 3-4 ezer forintos emelést jelentene, hogy elérje a 88 619 forintot. (Azért számoltunk a 2016-os létminimum számítás átlagos eredményével, mert a 2017-est jövőre fogja publikálni a Policy Agenda.)

A minimálbér kérdésében a kormány nem ment bele olyan ígérgetésbe, ami az országgyűlési választások előtt nem volna példátlan, még akkor sem, ha két párt is többet ígér nála. Tehát biztosra vehető, hogy a minimálbér 8, a bérminimum 12 százalékkal emelkedik a Fidesz választási győzelme esetén. Egy-két apróságon kívül nyoma sem volt a licitálási szándéknak, azt is csak óvatosan lehet feltételezni, hogy vajon szeptemberben miért írta a Magyar Idők, hogy a 8 és 12 százalékos tervezettnél magasabb is lehet az emelés. Erről egyelőre nem született döntés, amiből arra lehet következtetni, hogy december elején járva már nem is gondolkodnak ebben, hiszen akkor már elő kellett volna vele állni.

A kormány elhatározta, hogy a 2018-ban a bruttó bérminimumot 180 500 forintra, azaz nettó 120 033 forintra fogja emelni.

Ismereteink szerint az ellenzéki pártok egyelőre nem mondanak számokat arra, hogy ha emelni szándékoznának is, mekkora összegre gondolnak.

A Központi Statisztikai Hivatal 2015-ben bejelentette, szakmai okok miatt nem folytatja a létminimum-számítás közlését. A Policy Agenda azért, hogy az értékes szakmai munka ne szakadjon meg, elkészítette a számítást. A létminimum nem szegénységi küszöb, hanem olyan jövedelem, amely az alapvető szükségleteken túli igények kielégítését is lehetővé teszi.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk