Megjelent: 7 éve

Megvan az Év Fiatal Vezetője

Közel negyven pályázó közül Kindli Erna, a Tresorit informatikai vállalkozás marketing és értékesítési igazgatója lett az „Év fiatal vezetője - 2016” pályázat győztese. A szervezők idén ezúttal kategória-győzteseket is hirdettek nonprofit, kkv- és nagyvállalati kategóriákban.

„Egyre nagyobb arányban vannak pályázóink a fővároson kívülről, így valóban országos megmérettetésről beszélhetünk” - mondta el köszöntőbeszédében Tóth Annamária, a díjat kiíró Fiatal Vezetők Akadémiáját is működtető Coaching Team szakmai vezetője a díjkiosztó gálarendezvényen. A szakember hozzátette, hogy feltűnően sok 30 év alatti pályázó is nyújtott be pályaművet, a legfiatalabb versenyző mindössze 22 éves volt. A zsűri szembeötlőnek nevezte, hogy a legfiatalabb vezetői generáció nem csak szemléletmódjában, de akár nyelvhasználatában, megközelítésmódjában is jelentősen eltér a vezetőként még mindig igen fiatalnak számító 35-40 éves korosztályétól.

„Pozitív hatással lenni mások életére és inspirálni a munkatársakat - ez a vezetői küldetésem” - mutatott rá a fődíj átvételekor Kindli Erna, a Tresorit informatikai vállalkozás marketing és értékesítési igazgatója. Kindli Erna felhívta a figyelmet: számára az a legfontosabb, hogy a tehetségek kibontakozhassanak, szárnyakat kapjanak. Az Év fiatal vezetője díj győztese azt vallja, a legnagyobb motivációt a tanulás és az értelmes, értékes munka jelenti.

A zsűri a bírálatkor figyelembe vette a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, eredményeit, de nagy hangsúlyt helyeztek arra is, hogy a pályázó mennyire önreflektív, képes-e, szeretne-e tovább fejlődni, kész-e a folyamatos tanulásra, önfejlesztésre. Az értékelések alapján a nagyvállalati kategória első helyezettje Kovács Katalin, az ESAB Mór Kft ügyvezetője, a nonprofit kategória győztese pedig Tóth Zoltán, az Apolló Kulturális Egyesület elnöke lett, míg a KKV-k között Hampuk Richárd, a Person alapító-ügyvezetője került az élre.

„A díjra olyan 40 év alatti vezetők pályázhattak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk volt, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során” - emlékeztetett Tóth Annamária. A Coaching Team szakmai vezetője elmondja azt is, jó volt látni a pályázat lebonyolítása során, hogy a pályázók komolyan és tudatosan élik meg a vezetői szerepet, egyéni sikerüknek valamennyien azt tartják, hogy az általuk irányított csapat önállóan is képes hatékony munkát végezni, jó döntéseket meghozni. „Célunk, hogy az Év Fiatal Vezetője díj egyre nagyobb szakmai rangot vívjon ki magának, és a visszajelzések alapján úgy látjuk, jó útion járunk” - vallja Bite Barbara, a Coaching Team alapító-ügyvezetője. A szakember elmondta, más szakmai díjakhoz képest az Év fiatal vezetője pályázaton kifejezetten összetett feladat a pályamű összeállítása, amit aztán több körös, zsűri előtti prezentáció is nehezít. Ezek alapján a versenyzők magát a pályázati folyamatot is egyfajta önismereti utazásnak és nem mellékesen élvezetes időtöltésnek élik meg.

Helyezettek, díjazottak


  • Az Év fiatal vezetője 2016 fődíjasa, és a KKV kategória győztese: Kindli Eszter, Tresorit, CMO
  • KKV Kategória II. helyezett: Hampuk Richárd, Person, alapító-ügyvezető
  • KKV Kategória III. helyezett: Pásztor Erzsébet, Fibi Transz Kft, logisztikai vezető

  • Nonprofit kategória I. helyezett: Tóth Zoltán, Apolló Kulturális Egyesület, elnök
  • Nonprofit kategória II. helyezett: Farkas Dezső, Jövőt Építők Generációja Egyesület, elnök

  • Nagyvállalati kategória I. helyezett: Kovács Katalin, ESAB Mór Kft ügyvezető
  • Nagyvállalati kategória II. helyezett: Szappanos György, Rapidsped Zrt, vezérigazgató
  • Nagyvállalati kategória III. helyezett: Zsoldos Imre, Roche Kft., igazgató

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk

Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül

Közel 460 munkavállaló teljesítményét jutalmazta idén a Volánbusz kitüntetéssel, illetve elismeréssel – közülük mintegy 300 autóbusz-vezető... Teljes cikk

TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el

Jártamban-keltemben a minap, megkérdezték tőlem, hogy tudnék-e valami jótanáccsal szolgálni egy bevezetés előtt álló, egészen friss... Teljes cikk