kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Szabadságot ad a HR digitalizációja?

A negyedik ipari forradalom már nem a jövő, hanem a jelen. Körülöttünk, velünk történik. A kérdés ezzel a rendkívüli sebeséggel zajló változással kapcsolatban csak az, hogy bele, az élére merünk-e állni, vagy lemaradunk, azt kockáztatva, hogy a hátrány nehezen lesz behozható. A változás egyik fő eleme az élet minden területén bekövetkező digitalizáció. A technológiai fejlődés követése a vállalatok számára létkérdés. Erről szól a 3. BaBér Panoráma konferencia, amely olyan előadókkal boncolgatja a „Digitális HR Szabadságát”, a teljesség igénye nélkül mint Tari Annamária, pszichoanalitikus, Kiss Enikő, az IBM HR üzletfejlesztési igazgatója Közép-Kelet Európában és dr. Mester Csaba, az Evolution Kft. ügyvezető igazgatója.

A vállalatok pedig többnyire emberekkel dolgoznak, akiknek szintén lépést kell tartaniuk a folyamatokkal, az új generációk pedig diktálják ezt a változást. A technikai forradalomnak köszönhetően - egyre gyorsabban változnak az igények és elvárások a szolgáltatás, a gyártás, a telekommunikáció, az oktatás és persze számos egyéb más területen egyaránt. Ezek a változások teljesen más világot teremtettek természetesen a munkaerő-piaci környezetben is. Az újítások alapjaiban átalakították mára a munkaadók és a munkavállalók igényeit és munkamódszereit egyaránt. Ahogy a munkaköröket, illetve az ahhoz kapcsolódó készségeket, elvárásokat és a munkakeresés platformjait is.

A modern felhőalapú HR megoldások bevezetése a HR-szakembereknek könnyen használható alkalmazásokat biztosítanak. Beépített, folyamatos szoftver innovációra épülő döntéstámogatással segítik a szolgáltatások gyors és rugalmas bevezetését. Azonban vállalatok az alapfunkciókon túl olyan HR folyamatok felhőbe vitelét is megkezdték, mint a toborzás, a HR-analitika és a közösségi kollaboráció.

A 3. BaBér Panoráma rendezvényünkkel ebben próbálunk segítséget nyújtani. Igyekeztünk olyan témákat és technológiákat felsorakoztatni, amelyekkel eredményesebbé tehetjük a vállalt piaci megjelenését, új választ kaphatunk a megváltozott munkahelyi igényekre is. A HR minden területén eddig kevésbé látott dimenziókat nyitunk meg, hiszen a bemutatott eszközök képesek átformálni a munkaadói márkáról alkotott képet, kaput nyitnak a hatékonyabb toborzás előtt, és egy új szemszögből értelmezik a vállalati tréninget.

A digitális HR szabadsága - 3. BaBér panoráma konferencia. Itt jelentkezhet: https://www.hrportal.hu/baber_2017_osz/.


Milyen a modern munkahely? A Microsoft szakemberei erre próbálnak választ adni saját innovatív platformjuk bemutatásával, amivel teljesen újszerű módon közelítik meg a csoportmunkát, Orbán Bence és Debreczeni Kinga, a Microsoft munkatársai bemutatják legújabb HR eszközüket, amivel a közösségi médiához hasonló felülettel állnak a dolgozók rendelkezésére.

Milyen érzelmi hatása van a digitalizációnak az egyes generációknál? Mennyire hatékonyan tudnak működni a generációk egy teamben? Ezeket a kérdéseket boncolgatjuk együtt Tari Annamária, pszichoanalitikus, pszichoterapeutával.

E-learning, inetraktivitás, digitális tartalom, tudjuk-e vajon, hogy mit jelentenek ezek a szavak? Lehet-e úgy is képezni a munkavállalókat, hogy ne kötelességként, hanem élménynek éljék meg a tanulást? Koharek Andrással az ARTudásmenedzsment ügyvezetőjével interaktív formában tanuljuk meg ezeket a fogalmakat.

Hogyan biztosítsuk a testre szabott, a dolgozó ritmusához alakított képzési lehetőségeket? Hogyan tartsunk lépést a dinamikusan változó tudás és készség kívánalmakkal? Erről Kiss Enikő, a HR Üzletfejlesztési Igazgató tart előadást, bemutatja hogyan vált ez az IBM vállalat életében mindennapos gyakorlattá.

Bemutatjuk a digitális forradalom hatását olyan területen is, mint a bérügyvitel; szó lesz arról, hogy milyen előnyök származnak abból, ha a nyilvántartás nem manuális, hanem digitalizált, erről Farkasné Gondos Krisztina, Outsourcing Igazgató, a Branko Kft. Bér- és TB szakértője beszél. Emellett megismerkedünk a digitális cafeteriával is, a 21. század juttatási rendszereinek lehetőségeivel, amelyekről Polacsek László, CafeT-rend Kft ügyvezetője ad elő.

Végezetül, de nem utolsó sorban, Dr Mester Csaba, az Evolution Consulting Kft. ügyvezetője beszél a kiválasztási folyamatban felhasznált digitális támogatásról, hogyan nyerjük meg a munkavállalókért folytatott versenyt.

Jelentkezés a BaBér Panoráma konferenciára.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A diákok több mint fele tanulna mesterséges intelligenciával, de csak kevesen férnek hozzá az iskolában

Németországban és Ausztriában tízből négy tanuló fér hozzá az AI-hoz az osztályteremben, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban ez az... Teljes cikk

Vajon megtaláljuk az egyensúlyt az ember és az AI között? - avagy az AI emberi arca

Vajon mit tartogat 2024-ben a mesterséges intelligencia? 2023-ban minden eseményen téma volt az AI és ember kapcsolata, hatása egymásra. HR szempontból... Teljes cikk

Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk