Megjelent: 5 éve

Tíz tipp a munkahelyi halogatás ellen

Egyre jellemzőbb a munkahelyeken, hogy a munkatársakat bizonyos keretek között hagyják önállóan dolgozni. Kijelölik a célt, a határidőt, és ezen belül mindenki olyan tempóban dolgozik, amilyenben akar. Ez egyfelől nagyszerű, hiszen felnőtt emberek vagyunk, akik a hátuk mögött lihegő főnökök nélkül is tisztában vannak a felelősségükkel. Másrészt viszont nyomasztó, ha van egy nagy projekt, amivel mondjuk csak hetek, vagy hónapok múlva kell készen lennünk. Ilyenkor ugyanis elkezdjük halogatni a tennivalókat, amitől egyre feszültebbek leszünk, a munka pedig egyre nagyobbnak tűnik. De mit tehetünk a halogatás ellen? Erről ír a HR Doktor a HR Blogon.

1. Állítsunk fel fontossági sorrendet!

Ha úgy érezzük, hogy elborítanak minket a tennivalók, érdemes felállítani egy fontossági sorrendet. Mi az, amit muszáj elkezdenünk, ami nélkülünk semmiképpen nem fog megvalósulni, és mi az, ami csúszhat egy kicsit. Ha kijelöltük a valóban fontos és sürgős feladatokat, máris könnyebb belefogni.

2. Készítsünk tervet a megvalósításhoz!

Ha egy projekt túl nagynak és szerteágazónak tűnik, hasznos lehet tervet készíteni arról, hogyan birkózunk meg vele. Ha pontokba szedjük a megvalósítás menetét, máris egyszerűbbnek, kevésbé fenyegetőnek tűnik az egész.

3. Bontsuk részfeladatokra, részcélokra a nagyobb munkáinkat!

Sokat segíthet az is, ha egy nagyobb feladatot egyszerűen felbontunk több kisebbre. Egy kisebb, beláthatóbb munkának biztosan hamarabb neki tudunk kezdeni, mint egy nagyobb vállalkozásnak. Az egyes részfeladatok teljesítésekor pihenhetünk egy kicsit, és erőt gyűjthetünk a következőhöz.

Folytatás a HR Blogon.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk

Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül

Közel 460 munkavállaló teljesítményét jutalmazta idén a Volánbusz kitüntetéssel, illetve elismeréssel – közülük mintegy 300 autóbusz-vezető... Teljes cikk

TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el

Jártamban-keltemben a minap, megkérdezték tőlem, hogy tudnék-e valami jótanáccsal szolgálni egy bevezetés előtt álló, egészen friss... Teljes cikk