Megjelent: 7 éve

A karácsonyi szezonban berobbanhatnak a nyugdíjas szövetkezetek

Közeleg a karácsonyi dömping, de várhatóan a boltokban nem fog fennakadást okozni. Az eladók száma nem csökkent, bár a munkaerőhiány a béremelés ellenére is jelen van a kereskedelemben - írja a blokkk.com

images

images

A boltokban továbbra is hiány van pénztárosból, árufeltöltőből, ezért vannak hosszabb sorok és üresebb polcok a boltokban. Kis és multi cégeknél is vannak üres helyek, ezt jelzik az álláshirdetések és a "Rögtön jövök" táblák - írja az oldal.

Pedig a kereset nőtt az ágazatban: a bolti fizikai dolgozók havi bruttó keresete (amiben az alapbér mellett a különféle pótlékok is benne vannak) 2017 júliusában 190 ezer forint volt, közel ötödével (egészen pontosan 17%-kal) több volt, mint egy évvel korábban.

A karácsonyi bevásárlás nincs nagyobb veszélyben, mint tavaly, de az biztos, hogy aki nem akar sokat sorba állni, annak el kell kezdenie időben.

Várhatóan a karácsonyi szezonban a nyugdíjas szövetkezetek berobbannak. A legfrissebb adatok szerint számuk már 43, ami jelentős a 100 körüli számban ügyködő iskolaszövetkezetek mellett.

A blokkk.com már rámutatott, hogy elsősorban a jelenleg már amúgy is dolgozó nyugdíjasokat próbálhatják meg összeterelni az új szövetkezetek, ami a rugalmasabb működés és a kisebb közteher mellett nem csekély előny, de növekedhet is a dolgozó nyugdíjasok tábora. Több ok miatt is azonban túlzott várakozás nem támasztható velük szemben, elsősorban azért, mert akinek nagyon kellett a pénz eddig is, és bírta is, az már korábban elszegődött dolgozni, de végül minden új munkaerő nagyon is jól jön. A blokkk.com jelenleg azzal számol, hogy néhány ezer új dolgozó mozgósítható a nyugdíjas szövetkezeteken keresztül a bolti munkavégzésre.

Fotó: Pixabay
blokkk.com
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk