Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A kézművesek támogatása növelné a gazdasági stabilitást

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke szerint a magyar gazdaság stabilitását növelné hosszú távon, ha a családi- és mikrovállalkozások több támogatást kapnának - írja az MTI.

Kiemelte, a szövetség szerint a kisiparosoknak is legalább akkora figyelmet, támogatást kellene kapniuk, mint amilyen nagyságrendet a gazdaságban képviselnek, és a támogatások eljuttatásában nagyobb szerepet kellene adni a kamarai rendszer mellett a vállalkozások által önkéntesen létrehozott szervezeteknek.

Németh László rámutatott arra, hogy sok olyan adóintézkedés történt, amely könnyítette a kisvállalkozások helyzetét. Ugyanakkor jó néhány olyan rendelet, előírás is született, amelyek figyelmen kívül hagyták az európai kisvállalkozói törvény jelmondatát, azt, hogy gondolkozz először kicsiben.

Az Iposz elnöke úgy értékelte, a gazdaság digitalizációjának, az ipar 4.0, az informatikai társadalom kihívásának a kisvállalkozásoknak is eleget kell tenniük, ugyanakkor az automatizálódó nagyipar nem fog több munkahelyet teremteni, ezért szükség van a kisvállalkozásokra, hiszen minden modern eszközt meg kell javítani, a településeken lakossági szolgáltatást kell nyújtani.

Németh László kijelentette, a kézműipart európai szinten is a növekvő szakemberhiány jellemzi, az iparos szakmunkát tanuló fiatalok aránya csökken, a gyakorlati képzőhelyek hiányoznak. Szerinte a kisvállalkozásokat jobban ösztönözni kellene az ipari tanulók fogadására, oktatására.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk

Teljes transzparencia egy teljesen remote cégnél - Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere

HR Szubjektív rovatunkban Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere kérdez, miután válaszolt Gaál Annamária, az AGCO Hungary HR vezetője... Teljes cikk