Megjelent: 6 éve

Ennyi Erzsébet utalványt osztanak ki, és ennyit váltanak be

2018-ban már kétszer kapnak Erzsébet utalványt a nyugdíjasok, ez tekintélyes részét képezi az Erzsébet utalvány piacnak. Enélkül jócskán visszaesne az utalvány piac, ugyanis a munkáltatók már inkább a 100 ezer forintos pénzjuttatást adják cafeteriaként - írja a blokkk.com szakportál.

A KSH 2016-ig részletes adatokat tett közzé az Erzsébet utalványok kibocsátásáról és beváltásáról. Ez az adatszolgáltatás 2017-ben megszűnt. Nem véletlenül, hiszen az utalványos piac adózási feltételei megnehezültek 2017-ben, miközben belépett a 100 ezer forintos pénzjuttatás a cafetéria piacra - írja a lap.

2017 óta tehát nincsenek adatok, de az bizonyos, hogy sok munkáltató adja inkább a 100 ezer forintos pénzjuttatást, ami vélhetően leginkább az Erzsébet utalványt, és a Szép kártyát szorította vissza.

2017-et megelőző időszakról vannak részletes adatok, amelyekből arra azért lehet következtetni, hogy a kormány nyugdíjasoknak adott Erzsébet utalványa sokat visszapumpált a feltételezett piacvesztésből - írják.

2014-ben és 2015-ben viszonylag állandó irányzatok jellemezték az Erzsébet utalványok piacát, 140-150 milliárd forint körüli éves kibocsátással és beváltással. 2016-ban volt egy megugrás, negyedével bővült az utalványos piac a kibocsátás oldalán. Ez 208 milliárd forint körüli kibocsátást jelentett, és 168 milliárd forintnyi beváltást. Ennek három oka volt: a munkaerőhiány miatt a cafetéria juttatásokat is emelték a cégek év közben, másrészt év vége előtt még kiosztottak a munkavállalóknak Erzsébet utalványt, kihasználva az akkor még kedvező szabályozást, valamint 2016 decemberében elindult a nyugdíjasok utalványpiaca is.

2017-ben szerepet játszott az Erzsébet utalványok piacán az is, hogy az állami alkalmazottak továbbra is kapnak ilyen formában béren kívüli juttatást.

blokkk.com
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Cafeteria Kisokos 2024

Fata László cafeteria-tanácsadó összefoglalója arról, milyen juttatásokat, hogyan, milyen feltételekkel adhat a munkaadó 2024-ben. Teljes cikk