kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Több tízezer szakember hiányzik a hazai IT szektorban

Az egyik legnagyobb vállalatnál 400 betöltetlen állás van, a kisvállalkozásoknak pedig a túlélése múlhat rajta, hogy sikerül-e jó szakembert találni. A gondok csak súlyosbodni fognak. A kormány már tavaly programot indított a szakemberhiány kezelésére, egyelőre azonban nem látszik javulás.

Magyarország kifejezetten fontos a cégnek, felkészült szakemberből azonban továbbra is komoly hiány van -ezt az IT Services Hungary új irodaházának avatásán mondta az anyacég vezetője.
A cég HR-igazgatója pedig arról beszélt, hogy nem csak az új munkatársakra lenne szüksége a cégnek, de a már meglévőekre is figyelniük kell, ha szeretnék őket megtartani. Illetve nagyon sokat fektet a cég arra, hogy hogyan tudja a belső fejlődési utat biztosítani a kollégáknak” - mondta Mészáros Mariann
Kedves Olvasónk!

Úgy tapasztaljuk, hogy Ön hirdetésblokkoló rendszert használ. Kérjük az oldal zavartalan olvasása érdekében kapcsolja ki ezt a funkciót,
majd kattintson ide!

Köszönjük!

Amennyiben nem kívánja vagy tudja kikapcsolni a hirdetésblokkoló rendszert, akkor is elérheti oldalunkat, de a felhasználói élmény sérülhet.
Kattintson ide, ha így folytatná a böngészést.

Köszönjük együttműködését.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk