Megjelent: 18 éve

Szeptemberben új projektvezetővel bővült a neo

Szeptember elején új projektvezető csatlakozott a neo-hoz. Keszte Dóra a Café Reklám média divíziójából igazolt át az ügynökséghez.

Keszte Dóra a Miskolci Egyetem marketing szakirányán szerzett közgazdász diplomát 2004-ben. Kötelező egyetemi szakmai gyakorlatát a Universal McCann-nél töltötte. 2004 júniusában kezdett el Budapesten dolgozni az OMD Hungary nemzetközi médiaügynökségnél, mint médiavásárló, olyan nagy, multinacionális ügyfeleken, mint a SaraLee, az SVE Hungária vagy például a UIP Dunafilm. 2004 őszén csatlakozott a Café Médiához, ahol elsősorban az OTP Csoport és a BMW Magyarország online és offline médiatervezője és -vásárlója volt. Minkét ügyfél esetében több különleges, illetve újdonságnak számító média-megjelenés is fűződik a nevéhez.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek