Megjelent: 6 éve

Az ATV nem hosszabbít szerződést Havas Henrikkel

Az ATV lezárta azt a belső vizsgálatot, melyet Havas Henrik ügyében folytattak. Ennek eredményeképpen nem hosszabbítanak szerzőzést a műsorvezetővel - írja az Index.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk december elején Baukó Éva, egykori valóságshow szereplő vádolta meg Havast munkahelyi zaklatással. Kicsit később Molnár Anikó, egy másik valósgáshow szereplő is hasonló vádakkal állt elő. Akkor az ATV belső vizsgálatot indított, és Havast levették a tévé-képernyőről. Most a vizsgálat lezárult, a csatorna elbocsátotta Havast - írja a lap.
Havas Henriket is megkereste az Index, de ő nem kívánt nyilatkozni. Azt mondta szép éveket töltött az ATV-nél, nem akar konfrontálódni velük.

Havas kezdetben lejárató kampánynak nevezte a dolgot, mert az ügy kirobbanása egybe esett új könyvének megjelenésével, amit Vona Gáborról, a Jobbik elnökéről írt.

Egy interjúban azt mondta: "elég szar munkát végeztek Habonyék, mert Baukó Évával és Molnár Anikóval kezdeni, az elég necces!" Itt arról is beszél, hogy jogi álláspontja szerint viszont az ATV köteles lesz megtéríteni a felmondással okozott kárt, mivel ő nem szegett szerződést. Azt is megjegyzi, hogy "az ügyet kirobbantó Index főszerkesztője, a legkedvesebb tanítványom volt Szegeden, Tóth-Szenesi Attila", és a PestiSrácok főszerkesztője, Huth Gergely "a legnagyobb sajnálatomra ugyancsak hozzám járt."

Index
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk