Megjelent: 6 éve

Az összes pincér felmondott egy szállodában

Távozott a Rába Hotel összes pincére. A földszinti söröző nem is fogad külső vendégeket, még a vezető beosztású munkatársaknak is be kellett ugrani felszolgálni.

images

images

A Kisalföld idézi az igazgató, Bánhegyi Balázs szavait, aki szerint „a hazánkban tapasztalható munkaerőhiány a turizmus-vendéglátás területén kifejezetten érezteti hatását, de mindezt felismerve a Danubius Hotels Group számos intézkedést vezetett be, hogy szállodái vonzó munkahellyé váljanak. Egyre színesebb juttatási csomaggal igyekszünk vonzóvá tenni a nyitott pozíciókat, illetve hozzájárulni a meglévő munkaerő megtartásához. Bizakodók vagyunk, terveink szerint két héten belül már biztosan új csapattal folytathatjuk a mindennapokat.”

A Kisalföld szerint a határ túloldalán, Ausztriában jóval többet lehet keresni, ezért inkább átmennek oda az éttermi dolgozók, a környéken már kénytelenek voltak bezárni több vendéglátóhelyet is. A szálloda vezetése magasabb bérrel próbálja visszacsábítani a felmondott embereket, állítólag valakinél már sikerrel is jártak, de újakat is fel kell venniük.

kisalföld.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk