kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Nyitrai: a nyugdíjas-szövetkezetek lehetőséget adnak a munkára

Nyitrai Zsolt, stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott szerint a nyugdíjas-szövetkezetek megteremtik a lehetőségét annak, hogy nyugdíjba vonulásuk után is dolgozni tudjanak azok, akik még kedvet és energiát éreznek ehhez - írja az MTI.

images

images

Nyitrai Zsolt felidézte, júniusban fogadta el az Országgyűlés a nyugdíjas-szövetkezetekről szóló jogszabályt, és nemsokára meg is alakulnak majd az első ilyen szerveződések. Az új foglalkoztatási forma enyhítheti a munkaerőhiányt, erősítheti a generációk közötti összefogást, segítheti a tapasztalatok átadását és persze pluszbevételhez juttathatja a nyugdíjasokat - mondta a miniszterelnöki megbízott.

Nyitrai Zsolt szólt arról is, hogy a jövő évi költségvetésben szerepel a nyugdíjprémium fizetésének lehetősége is: ha teljesül a 3,5 százalékos gazdasági növekedés, akkor 32 milliárd forintot osztanak szét közöttük.

Monspart Sarolta, az Idősek Tanácsának tagja, tájfutó világbajnok úgy fogalmazott, a nyugdíjba vonulás sokan érzik úgy, hogy nincs mit csinálniuk, nem találják helyüket a társadalomban. Nekik sokat segíthetnek a nyugdíjas-szövetkezetek.

A jogszabály szerint a nyugdíjas-szövetkezetek létrehozásához legalább tíz tagra van szükség. A nyugdíjasoknak a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, csupán 15 százalékos személyi jövedelemadót, ha a megkeresett összeget pénzben veszik fel, és a munkavállalás mellett a nyugdíjukat is megtarthatják. Az atipikus és igen laza foglalkoztatási forma alkalmazására várhatóan elsősorban a kereskedelemben vagy a vendéglátásban lesz lehetőség, olyan helyeken, ahol a feladatok egyenetlenül jelentkeznek.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk