Megjelent: 6 éve

Női műszaki egyetemi hallgatók részére indul mentorprogram

Az ABB Kft. immár harmadik egymás követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű programját. A pályázatra 2017. október 5. és november 12. között lehet jelentkezni - írják sajtóközleményükben.

A női mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

A program során a vállalat öt női végzős műszaki felsőoktatási hallgatót választ ki pályázat útján az energetika és automatizálás területéről. A pályázat nyertesei dedikált mentorokat kapnak a cég vezetői és szakemberei személyében, akikkel konzultáción vesznek részt öt hónapon keresztül havi egy alkalommal. A nyertesek betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, gyárlátogatáson vehetnek részt, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen, és részt vehetnek egy robot programozásában.

A pályázat a 2. és 3. éves BSc, 4. vagy 5. éves MSc női hallgatóknak szól, akik aktív - nappali, esti, levelező, aktív féléves - hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek valamely magyarországi műszaki főiskolán vagy egyetemen.
Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél figyelembe veszik a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, valamint angol nyelvtudását. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel.

„Az ABB Kft. Magyarországon is hagyományt teremt női egyetemi hallgatók számára kiírt mentorprogramjával. Pozitív változást tapasztalunk a piacon a női mérnökök elfogadását és létszámát illetően, amelyet mentorált gyakornokaink is alátámasztanak. Örömmel támogatom az immáron harmadik éve sikeresen működő, számunkra kiváló munkatársakat eredményező női mentorprogramot. A program a vállalat esélyegyenlőségi törekvéseivel összhangban szeretné erősíteni a nők szakmai elfogadását a műszaki pályákon, és bátorítja a női hallgatókat, hogy ezt a karrierutat válasszák.” - mondta el Taira-Julia Lammi az ABB Kft. ügyvezetője.

A pályázatra 2017. október 5. és november 12. között lehet jelentkezni. A pályázat beadási határideje: 2017. november 12. éjfél A pályázatokat a vállalat 2017. december 15-ig bírálja el.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk