Megjelent: 6 éve

Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017

Ünnepélyes díjátadón hirdette ki „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyerteseit az OFA Nonprofit Kft. Budapesten, a Várkert Bazárban.

dr. Karakó László, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta: 2016-ban 48, idén pedig már 76 pályázat érkezett be a felhívásra. Ez is azt jelzi, hogy Magyarországon egyre több cég és intézmény felismeri, hogy a munkavállaló központi érték, és ezért a napi gyakorlatban tesznek.

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” díjazottak:



  • az 1-től 50 főt foglalkoztató vállalkozások kategóriájában a Webstar Csoport Kft.,
  • az 51 és 500 fő közötti kategóriában az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt.,
  • az 500 fő feletti foglalkoztatók kategóriájában a BorsodChem Zrt.,
  • a közszféra szervezetei közül a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék


A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képzési különdíjat ajánlott fel annak a cégnek, amelyik élen jár a képzés/szakképzés területén. A különdíj győztese a Linamar Hungary Zrt. lett.

Az 1-től 50 főt foglalkoztató cégek pályázatai bebizonyították, hogy felelős foglalkoztatónak lenni nem feltétlenül pénz kérdése. A Mystic Nails Hungary Bt., olyan kreatív eszközökkel növeli munkatársai elkötelezettségét, amelyek bármely cég számára példaértékűek lehetnek. Ezért az OFA Nonprofit Kft. a „Legkreatívabb Felelős Foglalkoztató” címmel illette a céget.

Az 500 fő feletti foglalkoztatók között a zsűri egyedi külön elismerésre méltónak találta az Eurest Kft. munkáját. A cég ugyanis olyan rendkívüli fejlesztéseket hajtott végre, amelyet érdemes nyilvánosságra hozni. „A legötletesebb belső karrier utat megteremtő Felelős Foglalkoztató” elismerést az Eurest Kft.-nek ítélte az OFA Nonprofit Kft.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk

Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül

Közel 460 munkavállaló teljesítményét jutalmazta idén a Volánbusz kitüntetéssel, illetve elismeréssel – közülük mintegy 300 autóbusz-vezető... Teljes cikk

TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el

Jártamban-keltemben a minap, megkérdezték tőlem, hogy tudnék-e valami jótanáccsal szolgálni egy bevezetés előtt álló, egészen friss... Teljes cikk