kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Egyetért a többlépcsős orvosi béremeléssel az EDDSZ is

Az egészségügyi szakdolgozókhoz hasonlóan az orvosoknál is többlépcsős bérfejlesztést, azon belül is egy jelentősebb mértékű emelést szeretnének a Cser Ágnes vezette Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) és stratégiai partnerei: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Magyar Orvosi Kamara, valamint a Magyar Gyógyszerészi Kamara képviselői - írják közleményükben.

A bérekkel kapcsolatos tárgyaláson az Emberi Erőforrások Minisztériumát Dr. Latorcai Csaba, közigazgatási államtitkár és Prof. Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár képviselte. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy kiemelt hangsúlyt kell fektetni az egészségügyben dolgozók társadalmi megbecsültségére, tisztességes megélhetésükre és az életpályamodellek kulcselemeire is - olvasható a közleményben.

A szakszervezetek szerint a fiatal pályakezdő orvosok itthon tartásának záloga a bérek rendezése, a megfelelő struktúra és szakmai lehetőségek kialakítása, a testi-lelki egészség egyensúlyának megtartása.

A tárgyaló partnerek elkötelezettek a megfelelő lépések kidolgozásában. A tárgyaláson kitértek a gazdasági műszaki területeken dolgozók béremelési igényeire is. Egy hónapon belül a bértáblához kapcsolódó részletekről tovább egyeztetnek a partnerek - írják.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk