kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

200 ezer a legalacsonyabb kereset az áruházláncoknál

Az Aldi dolgozói rekordösszegű bért kapnak, de nem sokkal kapnak kevesebbet a Lidlnél sem. Az Aldi munkavállalói Budapesten bruttó 268, vidéken 247 ezer forintot keresnek. A Tescónál a decemberben megkötött megállapodás van érvényben, eszerint a dolgozók legalacsonyabb bére 2018-ban 197 ezer forint, de a juttatásokkal együtt a kereset elérheti a 227 ezret is - írja a Magyar Nemzet.

images

Ahogyan arról mi is beszámoltunk az Aldi idén 15 százalékkal emelte a béreket, így a kezdő fizetés eléri a bruttó 270 ezer forintot, a gyakorlattal rendelkező szakemberek ettől jóval magasabb bért vihetnek haza: aki tíz éve ott dolgozik, akár 352 ezer forint bruttót is kaphat - írják.

Az Auchan még 2017 októberében jelentett be a béremelést: 2018-ban havi bruttó 247 ezer forint az átlagos fizetés. A Spar dolgozói évente nagyjából 100 ezer forintos béren kívüli juttatást kapnak készpénzben, azt egyelőre nem lehet tudni lesz-e idén béremelés náluk.

A Metro 14 havi bért ad dolgozóinak, de munkavállalói felét garantált bérminimumon foglalkoztatja. Az alkalmazottak 86 százaléka kapott fizetésemelést januártól, így a minimális bruttó fizetés meghaladja a 180 ezer forintot. Jelenleg itt lehet a legkevesebbet keresni.

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy az ágazatban már senki nem mer csak minimálbért fizetni a dolgozóknak, mert azzal nem találni munkást. Szerinte előbb-utóbb rákényszerülnek a nagy láncok, hogy bruttó 200 ezer forint feletti fizetést adjanak - írják.

Friss bérkalkulátor a HR Portálon, valamint Bérkalkulátor az elmúlt 3 év bruttó-nettó adataival és családi bérkalkulátor.

Fotó: Geograph
Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk