kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Fontos a kiberbiztonság az autóversenyzésben is

A DS Virgin Racing és a Kaspersky Lab bejelentette egy innovatív, többéves partnerség létrejöttét, amely során a kibertanácsadó cég biztosítja a csapat eszközeinek informatikai védelmét. A partnerség célja megtervezni és megalkotni a világszínvonalú kiberbiztonsági programokat a már ismert és mindeddig ismeretlen számítógépes fenyegetések ellen - derül ki a cég sajtóközleményéből.

A bejelentést Sir Richard Branson tette a Virgin Racing Innovációs Találkozóján, amelyet Brooklynban, a New Lab épületében tartottak több mint 250 fő részvételével, akiket a város legbefolyásosabb üzleti vezetőiként tartanak számon. Az esemény idei fő témája az üzleti tevékenység szerepe az éghajlatváltozás kezelésében volt.

A New York-i Formula-E futam előestéjén elindult partnerség célja a kibertanácsadó céggel együttműködve megtervezni és megalkotni a világszínvonalú kiberbiztonsági programokat a már ismert és mindeddig ismeretlen számítógépes fenyegetések ellen.

"Már régóta figyelemmel kísártük a Formula-E-t, és úgy éreztem, ez a logikus következő lépés számunkra, hogy folytassuk az együttműködésünk a motorsporttal, ezért a DS Virgin Racing Formula-E csapata nyilvánvaló választás volt. Mindannyian a technológiai innovációra alapozva ugyanazzal a szemlélettel és szenvedéllyel dolgozunk azon, hogy az ügyfeleink és a világ számára innovatív megoldásokat nyújtsunk.” - magyarázta Eugene Kaspersky, a Kaspersky Lab alapítója és elnök-, vezérigazgatója.

A Formula-E egy elektromos autóverseny, amelynek a szabályait a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) határozza meg. A Formula-E célja, hogy a legmagasabb szinten versenyezzenek az együléses elektromos autók. 2012-ben alapították meg a sorozatot, de az első szezon csak 2014-2015-ben indult.


Az E-Formula gyorsan növekvő globális sportjának egyik alapító csapatának támogatása mellett a Kaspersky Lab az új technológiák kutatásában és fejlesztésének folytatásában látja az irányt, hogy megvédje az elektromos és/vagy önvezető autókat a lehetséges számítógépes fenyegetésektől. A partnerség megjelenik a DS Virgin Racing autókon, a garázs területén és a pilótaruhákon is.

"A gépjárműipari biztonság terén elért haladás részben a motorsportban való jelenlétünknek köszönhető, mivel lehetőségünk volt a gyakorlatban tesztelni az új koncepciókat és ötleteket, amelyeket ezt követően más iparág számára fejlesztett megoldások kidolgozásához tudunk felhasználni." - mondta Alexander Moiseev, a Kaspersky Lab stratégiai vezetője.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk