Megjelent: 4 éve

Elemzők szerint alig lassul a keresetek növekedési üteme az idén

A keresetek tavalyinál valamivel enyhébb növekedésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők az idei évben is.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentése szerint tavaly októberben a bruttó átlagkereset 11,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az októberi 2,9 százalékos inflációval számolva az októberi reálkeresetek 8,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál. A vállalkozásoknál 11,5 százalékkal 378 ezer forintra nőttek a bruttó átlagkeresetek tavaly októberre, a költségvetési szektorban - közfoglalkoztatottak nélkül számolva - 10,7 százalékos növekedéssel 374 ezer forint volt a bruttó átlagkereset.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a szociális hozzájárulási adó csökkentése, az állami szféra egyes területeit érintő bérmegállapodások és a munkaerőhiány együtt tartotta még októberben is kétszámjegyű szinten a bérnövekedést. Ez várhatóan a tavalyi év utolsó két hónapjában is kitart majd, de 2020-ban már egyszámjegyűre lassulhat a bérdinamika, döntően a munkaerőhiány kis mértékű mérséklődése miatt. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy év közben bejelentenek újabb bérrendezéseket a közszférában, így egyáltalán nem zárható ki, hogy idén is 10 százalék felett emelkedjenek a bérek.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzőjének megítélése szerint októberben a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya és a bérminimum emelések hatására nőttek a bruttó bérek a várakozásokat némileg meghaladó mértékben. 2020-ra a megállapított ismételten 8 százalékkal növekvő bérminimumok miatt is 9 százalékot várhatóan meghaladó bérnövekedést várnak a Takarékbank elemzői, ami 5,5 százalék körüli reálbér növekedést jelent. A továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a rekord alacsony munkanélküliség miatt a bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is hasonlóan intenzív marad.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője kiemelte, hogy októberben a versenyszférában és a közszférában hasonló volt a bérek növekedésének üteme, mert a közszféra egy részén - például egészségügy egyes területein - a bérek rendezésére került sor. 2020-ban a bérek tavalyinál némileg lassabb, de továbbra is erőteljes növekedésére számítanak a Századvég elemzői, az átlagos növekedés megközelítheti a 10 százalékot. Ebben fontos szerepet játszhatnak majd a közszféra bérrendezései is, amelyeket több területen (például oktatás) is folytatni kell a munkaerő elvándorlásának megakadályozása érdekében. A szociális hozzájárulási adó idei esetleges további csökkentése szintén a bérek növekedésének irányába hathat. A versenyszféra béremeléseit ugyanakkor mérsékli a külső környezet bizonytalansága.

Friss bérkalkulátor a HR Portálon, valamint Bérkalkulátor az elmúlt 3 év bruttó-nettó adataival és családi bérkalkulátor.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk