kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Állj fel munka közben!

Ma már sokan az ülést tartják az új dohányzásnak. A mozgásszegény életmód és a többórás ülés veszélyeire egyre többször hívják fel a figyelmet, de a helyzet nem sokat változott. Sőt az európaiak az elmúlt tíz évben egy órával többet ülnek naponta, mint korábban. A sok ülés elhízáshoz és számtalan ezzel összefüggésbe hozható betegség kialakulásához vezethet. Romlik a koncentráció és a teljesítőképesség is. A helytelen testtartás pedig az életminőséget jelentősen rontó mozgásszervi megbetegedések és a munkából való tartós kiesés okozója lehet. Pedig a megoldás viszonylag egyszerű, néha fel kéne állnunk az egészségünkért.

A Fellowes Brands nemzetközi adatai szerint Európában az irodai dolgozók átlagosan napi 7 órát ülnek számítógép előtt az irodákban. Minden harmadik olyan betegségben szenved, ami összefüggésbe hozható a hosszantartó ülő munkával. 32%-uknál előfordult már, hogy emiatt több mint két hétre kiesett a munkából. Ez 73 milliárd euró költséget rótt az európai államháztartásokra.

Ehhez képest egy átlagos napunk úgy néz ki, hogy általában 8 órát alszunk, 7,5 órát dolgozunk a munkahelyen, otthon 3 órát olvasunk vagy tévét nézünk, persze ülve vagy fekve. Ezen felül legalább még 1 órát ülünk étkezés közben és a közlekedési eszközökön is inkább lehuppanunk állás helyett, nem beszélve az autózásról. Ezzel szemben nagyjából mindössze 3 órát töltünk állással vagy valamilyen mozgással.


Ülni, vagy állni?



Röviden: a legjobb váltogatni a kettőt. A hosszú ülés ugyanis megemeli a vércukorszintet, növeli a testsúlyt, a vérnyomást és a depressziós, stresszes tüneteket is fokozhatja. Az állás ezzel szemben gyorsítja a véráramlást és az anyagcsere folyamatokat, növeli a koncentrációt, energikusabbá és produktívabbá tesz. A fél óránál hosszabb állás azonban az alsó háti szakasz, a derék fájdalmát is okozhatja, ezért ideális esetben 30 percnél nem kéne tovább egy helyben topogni.

Akkor tennénk a legtöbbet magunkért, ha a 8 órás munkaidőből legalább kettőt állva töltenénk, ami akár a munkaidő feléig is felmehet. Ezeket az időszakokat is érdemes néha könnyű mozgással megszakítani. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy óránként 15-20 perces ülés után 5-10 percet állva kellene dolgoznunk.


10 jó tipp




  • állva prezentálj és tárgyalás alatt is állj fel, ha lehet
  • sétálj telefonálás közben
  • a lépcsőt használd a lift helyett
  • hazafelé ne ülj le a buszmegállóban, sőt inkább gyalogolj legalább egy megállónyit
  • néha nyújtózkodj és mozgasd át magad az íróasztalodnál
  • rendszeresen tarts rövid szünetet és sétálj kicsit
  • használj ülő-álló munkaállomást és váltogasd a pozíciódat
  • ebédszünetben tegyél egy rövid sétát a szabad levegőn
  • e-mail vagy telefon helyett inkább menj oda a kollégádhoz
  • ügyelj a megfelelő folyadékbevitelre


Munkaadónak és munkavállalónak egyaránt fontos a megfelelő irodai környezet, mert ez nem csak az egészségünknek, de a munka minőségének is kedvez, csökkenti a táppénzes órák számát, illetve a munkaerőhiánnyal vagy nagy fluktuációval küzdő cégeknél növelheti a lojalitást.

Ilyen, a helyes testtartást elősegítő ergonómiai eszközök például a csukló-, láb-, hát- vagy deréktámasz, a monitor és laptop állvány vagy az idei év újdonsága, az ülő-álló munkaállomás, amelynek köszönhetően bármikor állva folytathatjuk a munkánkat.

Az ülő-álló munkaállomás egyik legnagyobb előnye, hogy a két szintjének köszönhetően számos eszköz elhelyezhető rajta, így még például azon sem kell gondolkodnunk, hogy hova tegyük a telefonunkat. A felső szinten akár két monitor is helyet foglalhat egy kiegészítő monitorkar segítségével. Ha meguntuk az ülést, nincs más dolgunk, mint könnyedén felemelni a magasságuknak megfelelő méretre. Az eszközt úgy alakították ki, hogy 22 különböző ponton meg lehessen állítani, így mindenki a számára megfelelő magasságban tudjon rajta dolgozni. További előnye a legkorszerűbb készülékeknek, hogy nem kell hozzá speciális íróasztal, gyakorlatilag bármelyik meglévőre könnyen felszerelhető.

Fotó: Fellowes Brands
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk