kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Ezekben a megyékben a legtöbb az álláskereső pályakezdő fiatal

A foglalkoztatók 34 700 új betölthető álláshelyet jelentettek be szeptemberben - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataiból.

images

Az álláskeresők száma szeptemberben 3,1 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 243 400 álláskereső szerepelt. Az NFSZ a honlapján közölte: szeptemberben a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,2 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,6 százalék. A legalacsonyabb érték továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében volt.

Szeptemberben 45 200 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 13,7 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest 1,7 százalékkal csökkent. Az álláskeresők 9,8 százaléka, 23 700 volt pályakezdő. A legtöbb álláskereső pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében tartották nyilván, de Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyében is jelentős volt a számuk.

Az álláskeresők 28,1 százaléka, 68 400 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 3,2 százalékpontos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az év kilencedik hónapjában 36 800 volt a 25 év alatti és 60 800 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 15,1, illetve 25,0 százalékot tett ki. Az NFSZ adatai szerint szeptemberben 130 800 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 51,2 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 46,3 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók 34 700 új betölthető álláshelyet jelentettek be szeptemberben, ezek 50,5 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 17 500 volt, amelynek 67,9 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott. Szeptemberben 110 800 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 77 700 betöltetlen maradt.

Az év kilencedik hónapjában 254 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenységet, a közúti gépjármű gyártást, a húsfeldolgozás-tartósítást és a telefoninformáció ágazatokat, területileg pedig Budapestet, valamint Vas, Veszprém és Pest megyét érintették.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,4 százalékos volt a 2019. június-augusztusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 156 900-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,3 százalékponttal volt alacsonyabb.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk