kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Megjelent „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2019” pályázati felhívás

Megjelent „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2019” pályázati felhívás. Az OFA Nonprofit Kft. 2016 óta hirdeti meg pályázatát, melynek célja, hogy megismerje és elismerje azon hazai munkáltatókat, akik számára az emberi erőforrás központi értéket képvisel. Már a pályázat elindulásakor bebizonyosodott, hogy az elkötelezett munkáltatók eszköztára a gyümölcsnapon túl mutat. A munkavállalói jóllét eléréséért a cégek egyre többet tesznek, mi sem mutatja jobban, hogy dedikáltan új munkakörök jelennek meg (pl. mood manager).

A kezdeményezéshez tavaly már 76 cég, 93 pályázattal csatlakozott. A felelős foglalkoztatói jó gyakorlatok legalább olyan széles skálán mozognak, mint a pályázó cégek profilja.

2018-ban beadott pályázatoknál kiemelkedő eredményt elérő cégek életének már szerves része volt számos jó gyakorlat. Például az egészségmegőrzésre, munkahelyi környezetet alakító, vagy közösségi programjaik rutinszerűen működnek, melyek mellett kiemelt figyelmet fordítanak mindennapjaik során a dolgozói önállóságra és bevonásra, a fizikai, műszakos munkarendben dolgozó munkatársak, vagy más munkavállalói csoportok (nők, 45 év feletti munkavállalók) érdekeire, igényeire. Jól átgondolt és szervezett programok és kreativitás egyaránt jellemzőik.

„Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatokban a munkáltatók azon jó gyakorlatainak, HR beavatkozásainak bemutatását várjuk, amelyek túlmutatnak a törvényi előírásokon és a munkavállalók jóllétét, elégedettségét, ezáltal megtartásukat, elkötelezettségüket erősítik.

A felelős foglalkoztatás kiemelt témái lehetnek az elmúlt évek tapasztalatai alapján: a munka-magánélet egyensúlyát célzó intézkedések, munkahelyi egészségmegőrzés, közösség- és csapatépítés, a munkatársak folyamatos képzés-fejlesztésének biztosítása, tehetséggondozás, minőségi munkahelyek kialakítására való törekvést, de olyan gesztusértékű vezetői beavatkozásokat is ide értünk, amelyek hozzájárulnak a munkavállalói jólléthez, élményhez.

A pályázatra magyarországi telephellyel rendelkező vállalkozások, szervezetek nevezhetnek.

Különös tekintettel a kis-és középvállalkozásokat biztatjuk, hogy pályázzanak bátran. A kezdeményezés középtávú célja a szemléletformálás, valamint egy olyan aktív munkáltatói közösség formálása, ahol közös tanulásra és a szervezetek közötti tapasztalatcserére van lehetősége a résztvevőknek.

A díj a munkáltatói márkaépítésen túl egy objektív visszajelzés lehet a vezetés és a HR terület számára. Az elismeréseket évente ünnepélyes díjátadó és szakmai konferencia keretein belül adjuk át.

Fontos, hogy a pályázati kategóriákat szervezeti méret - foglalkoztatotti létszám- szerint határoztuk meg, így mindenki saját versenytársi közegben méretteti meg magát.

A pályázati eljárás teljesen díjmentes, nem kapcsolódik hozzá egyéb járulékos költség.

Mik lesznek az idei trendek és új beavatkozások, eszközök a HR-ben, amik a munkavállaló megtartását célozzák? Kíváncsiak vagyunk! Amennyiben Ön már tudja a választ, várjuk pályázatát!

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2019” pályázati felhívás és dokumentáció weboldalunkon, itt érhető el.

Bővebb információ és tanácsadás a megadott elérhetőségeken.

"Az Év Felelős Foglalkoztatója 2018" elnevezésű pályázat, a GINOP 5.3.6.-17-2017-00001 „Vállalati felelősségvállalás ösztönzése és állásfeltárás” kiemelt projekt keretében valósul meg.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk