Megjelent: 7 éve

Magasan képzett és betanított munkásokra is szükség lenne az autóiparban

Akár több tízezer embernek munkát tudnának adni a hazai autóiparban. Minden képzettségi szinten jelen van a hiány, mondta a Világgazdaságnak Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) főtitkára. Van, ahol a kiemelt fizetés sem eléggé csábító.

images

images

Szinte minden területen hiány van, de különösen a fémmegmunkáló, a műanyag-feldolgozó, elektronikai összeszerelő és a gumiipari cégeknél várnák tárt karokkal a munkavállalókat.

Kilián Csaba is felvetette, hogy át kellene gondolni a közfoglalkoztatás rendszerét, inkább hatékony felnőttképzésre kellene áldozni, amely képzések, átképzések után sokkal nagyobb eséllyel indulnának az emberek a versenyszférában, például az autóiparban.

Gyakorlatilag nincs szabad járműipari szakember a piacon, mondta el a lapnak Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője. Az agyelszívás ezen a területen is erőteljesen jelen van, a nyugati bérekkel a cégek nem tudják felvenni a versenyt.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk