kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Több ezer új alkalmazottat vett fel a brit közigazgatás a Brexit-feladatok ellátására

Több ezer új alkalmazottat vett fel a brit közigazgatás a brit EU-tagság megszűnéséből eredő szakpolitikai feladatok végrehajtására, és jövőre további több ezernyi szakértő toborzása várható - írja az MTI.

A Downing Street szóvivője szerint a keddi kabinetülésen a Brexit-tárgyalásokat brit részről összehangoló minisztérium vezetője, David Davis arról tájékoztatta a minisztereket, hogy az elmúlt egy évben a különböző kormányhivatalokban csaknem háromezer új munkahely jött létre a Brexit-folyamat támogatására, beleértve egyes szakosított területek feladatainak ellátását.

Davis elmondta például, hogy a kormány jogtanácsosi irodája az utóbbi tizenkét hónapban 300 jogászt vett fel.

A brit kormány 2018-ban további nagyarányú létszámbővítést tervez: a brit adó- és vámhivatal (HMRC) 3-5 ezer fő felvételével számol a jövő évben.

A megállapodás elmaradásának kockázataira azonban a brit üzleti szektor folyamatosan figyelmezteti a kormányt. Az üzleti élet képviselőinek ismétlődő felhívásai szerint ugyanis ha a kilépési feltételekről szóló tárgyalásokon London szándékai ellenére mégsem sikerül például szabadkereskedelmi megállapodásra jutni az EU-val, akkor az unióval folytatott brit kereskedelemre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszere lépne érvénybe, ez pedig vámakadályok megjelenését eredményezné a jelenleg akadálymentes kétoldalú kereskedelemben.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk