kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Edzésbe lendült a Nemzeti Választási Iroda? Ők lettek a Legfittebbek!

Ötödik alkalommal jelentik be melyek a Legfittebb Munkahelyek! A szervezők már fél évtizedes tapasztalattal hirdették meg a programot, amely felméréssel, tanácsadással és edukációval segíti a munkahelyi egészségmegőrzést.

A munkavállaló és a munkáltató között olyan érdekkapcsolat, kötelék húzódik, amire sokan még mindig nem szimbiózisként tekintenek, hanem alá- és fölérendelt viszonyként. Ezen a megkövült elképzelésen kíván változtatni immár ötödik éve a Legfittebb munkahely Program, melynek elsődleges célja az állapotok felmérésén túl az, hogy megváltoztassa azt az idejétmúlt és káros szemléletet, amely túlórákkal, feladathalmozással és munkáltatói erőfölénnyel kívánja növelni a hatékonyságot. Szerencsére mindig vannak vállalkozó szellemű, és a dolgozók egészségmegőrzéséért tenni akaró vállalatok, így az idei felmérésben is 4 kategóriában díjazták ezeket a munkahelyeket.

Az ünnepélyes díjátadóra, amely egyúttal az ország első Fitt Brunch eseménye, november 21-én került sor a BB'z Bar & Grillben. A jelenlévők könnyed falatozás mellett érdekes szakmai előadásokat hallgathattak és oszthatták meg saját tapasztalataikat egyebek mellett a munkahelyi sportról és annak hatásairól. Czakó Márton, a Legfittebb Munkahely Program projektvezetője hangsúlyozta, hogy bár a munkahelyi sportra még mindig sok vállalat jutalomként tekint, egyre pozitívabb visszajelzések érkeznek a munkavállalóktól és elkezdett megjelenni itthon is (északi és nyugati mintára) a projekt alapú, tudatos szervezés.
A Kisvállalat kategória nyertese ezúttal az Evopro Holding Zrt. lett, amely saját sportegyesületén keresztül számtalan támogatási formával igyekszik a kollégák fittségét megalapozni és fenntartani.



A Középvállalat kategória legkiemelkedőbb eredményét a TIGRA Kft. érte el. A vállalat kiemelten fontosnak tartja az egészségmegőrzést, eddig is kiemelkedően teljesítettek már különböző megmérettetéseken, például céges futóversenyeken, ezúttal pedig ők lettek a Legfitteb Munkahely.
A nagyvállalat kategóriában idén a világszerte több, mint 40 000 embert foglalkoztató, a gumi- és műanyagipari technológiák vezető specialistája a Contitech Rubber Industrial nyert. A cég számára fontos, hogy alkalmazottai hatékonyan, ugyanakkor az egészségük megőrzésével járuljanak hozzá a cég sikeréhez, ezért vettek részt a programban is, és ahogy látható, igen eredményesen.



Végül, de messze nem utolsó sorban a közigazgatás kategória idei díjazottja a Nemzeti Választási Iroda lett. A közelgő választások miatt szükség lesz ugyan extra tartalékokra a munkához, de nem emiatt lendültek edzésbe. Eredményeiken látszik az elhivatottság és az az erőfeszítés, amit az egészségmegőrzésbe fektetnek. Joggal lehet bízni abban, hogy tartósan vesznek részt a programban és az idei remek eredményt megőrzik a későbbiekben is.

Az idei program legfőbb konklúziója, hogy egyre több munkáltató gondolja végig, hogy mi szolgálja a cég hosszú távú céljait, és teszi meg azt vezetői irányelvvé, nem csak azt keresi, az alkalmazott mit tehet a vállalatért, hanem hogy a vállalat mit tehet az alkalmazottakért.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk