kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Egészségügyi képzési központot hozott létre a Szent Margit Kórház

Egészségügyi képzési központot hozott létre a budapesti Szent Margit Kórház OKJ-s végzettséget nyújtó, iskolarendszeren kívüli tanfolyamokkal. Februárban három képzés indul el: az általános ápolási és egészségügyi asszisztens, az egészségügyi gyakorlatvezető és a nefrológiai szakápoló - írja az MTI.

images

Nádori Judit, a képzési központ igazgatója elmondta az ország minden részéből várják az egészségügyi végzettséggel még nem rendelkezőket, valamint a magasabb képzettséget megszerezni vágyókat is, a végzetteknek pedig akár még álláslehetőséget is kínálnak majd.

A kórház az első olyan egészségügyi intézmény, amely egyetemi háttér nélkül működtet egy képzési központot.

Badacsonyi Szabolcs, a Szent Margit Kórház főigazgatója azt mondta, azért döntöttek az országosan is egyedülálló program elindítása mellett, mert az elmúlt években egyre nehezebb volt megfelelően képzett szakembereket találni, valamint az utánpótlás biztosításának valamelyest korlátot szab a megfelelő képzések és képzési helyek hiánya.

Közölte, a központ indulásához hétféle képzést engedélyeztettek, az oktatást pedig elsősorban a kórház saját szakemberei végzik majd.

Később egészségfejlesztési segítő, geriátriai és krónikus beteg szakápoló, műtőssegéd-gipszmester és onkológiai szakápoló képzés is indul majd.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Újra pörög a felnőttképzés: mit és hogyan tanuljunk 2024-ben?

2022-ben több mint 100 ezer ember vett részt felnőttképzésben, tavaly valószínűleg még többen, bár végleges adatok nincsenek. Zsuffa Ákos a... Teljes cikk

1500 diák méri össze a tudását a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fővárosi előválogatóján

Idén is nagy érdeklődés övezi a szakképzésben részt vevő tanulók számára indított megmérettetéseket: csak Budapesten 55 szakmában mintegy 1500... Teljes cikk

Így lehet gördülékeny a szakember-utánpótlás

A Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) együttműködési megállapodást írt alá, hogy a... Teljes cikk