Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 6 éve

Mennyit keres egy biztonsági őr?

Folytatjuk sorozatunkat, ahol múlt héten az asszisztensek bérezésének néztünk alaposabban utána, most pedig a biztonsági őr szakma következik. A biztonsági őrök fizetésének országos átlaga bruttó 174 500 forint, amelyet Budapesten további 16 500 forinttal lehet túlszárnyalni. Az adatokat a fizetések.hu béreket összehasonlító oldaltól kaptuk.

A biztonsági őrök bére is változik aszerint, hogy mekkora tapasztalattal rendelkeznek a szakmájukban, bár a különbség nem kiemelkedő a kezdők és a több, mint tíz éve a pályán lévők között. Egy kevesebb, mint egy éve dolgozó biztonsági ember fizetése, átlagban bruttó 162 500 forint, amely tíz éves gyakorlat után 177 200 forintra emelkedik.

Ahogy korábban is írtuk, a bruttó átlagbér 174 500 forint, míg Budapesten akár 191 000 forintot is lehet keresni.

Az évek során a biztonsági őrök fizetése is emelkedett, 2011 és 2016 között majdnem 40 ezer forintot. Illetve itt is jelentősebben emelkedhettek a bérek idén, ha 2017-es szintet is nézzük. Az account managerek fizetéséhez hasonlóan.



Az adatokat a fizetések.hu szolgáltatta.

Szívesen dolgozna ebben a munkakörben? Mutatjuk a lehetőségeket.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk