Megjelent: 6 éve

Tovább csökkent a boltok száma

2017-ben négyezerrel csökkent a boltok száma. Tavaly 18 faluban zárt be az utolsó bolt is, így helyben már nem lehet vásárolni - írja a blokkk.com.

images

2017-ben 1000 élelmiszerbolt és 3000 iparcikkes bolt húzta le a redőnyt végleg, a munkaerőhiány, az emelkedő minimálbér miatti magasabb költségek és a kicsik versenyhátránya miatt - írják.

Az elmúlt öt évben összesen 21 ezer bolt zárt be, a2012-es évhez képest a korábbi 154 ezerrel szemben ma már csak 133 ezer boltba mehetünk vásárolni.

A szakportál szerint 2012-ben a 154 ezer bolt 29%-a, 45 ezer volt élelmiszeres, ami 2017 végére 12%-kal csökkent. Az iparcikkes boltok száma több volt, de az arányokat tekintve nagyobb hányaduk zárt be, 15%-kal esett a számuk. Az élelmiszerboltok száma 5 év alatt ötezerrel, az iparcikkeseké 16 ezerrel lett kisebb.

2012 óta már 71 olyan település van, ahol az utolsó kisbolt is bezárt. A bolt nélküli települések aránya így 5%-ról 7%-ra emelkedett. Ezt a vásárlási szokások megváltozása is segítette, a munkába ingázók inkább a nagyobb boltokba mentek vásárolni.

A boltok számának csökkenése előreláthatóan folytatódik a következő években is, feltehetően hullámzó ütemben.

Fotó: Pixabay
blokkk.com
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk