kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Hátrányos helyzetű munkakeresőket segít egy nemzetközi program

A munkanélküliség leküzdése a 21. század egyik legégetőbb problémája és kihívást jelent az egész világon. Bár a munkanélküliség aránya hazánkban folyamatos csökkenést mutat, a hátrányos helyzetben élők számára még mindig rendkívüli kihívás elhelyezkedni a munkaerőpiacon és jellemzően ők találnak maguknak a legnehezebben állást. Ebben segít az Incorpora program.

images

A cél a legkiszolgáltatottabbak, mint a testi vagy értelmi fogyatékosak és mélyszegénységben élők visszavezetése a munkaerőpiacra, valamint egy olyan felelős foglalkoztatási minta megalapozása, amely által hátrányos helyzetű munkavállalók helyezkedhetnek el a nyílt munkaerőpiacon.

Az Incorpora programot 2006-ban a „la Caixa” Alapítvány hirdette meg Spanyolországban és tízéves működése óta több mint 35 ezer csatlakozott vállalatot, 370 partner civil szervezetet és közel 100 ezer elhelyezett munkavállalót vont be a kezdeményezésbe. 2016 júniusában a helyi viszonyokhoz igazítva immár az ERSTE Alapítvány és a „la Caixa” Alapítvány közös kezdeményezéseként hat hazai civil szervezet részvételével indult el a program Magyarországon.

A program során szakértő integrációs menedzserek segítik mind a vállalatot, mind a munkavállalókat a sikeres elhelyezkedés érdekében. A folyamat részét képezi többek között a munkaerő-felvételi igények felmérése, az állás-profilok meghatározása a vállalat igényei szerint, a szűrés és kiválasztási, valamint a beilleszkedései folyamat támogatása, később pedig a fejlődés nyomon követése. Az Incorpora Magyarország azért is egyedülálló program, mert a különböző területeken tevékenykedő civil szervezetek a kezdeményezés hatására közös erőkkel, tudásukat és tapasztalataikat megosztva dolgoznak a hátrányos helyzetű emberek integrációján. A kezdeményezésben dolgozó integrációs szakemberek munkáját a program finanszírozza.

Az eddig eltelt öt hónapban a program segítségével már 90 hátrányos helyzetű embert sikerült foglalkoztatni, közülük

  • 36 fogyatékkal élő
  • 36 mélyszegénységben élő
  • 5 hátrányos helyzetű fiatal
  • 13 hátrányos helyzetű nő (tartósan munkanélküli és 45 év feletti)

talált magának állást. A legtöbben a szolgáltatási szektorban helyezkedtek el, elsősorban élelmiszeripari-láncok, vendéglátóipari helyiségek dolgozóiként betanított vagy adminisztratív munkát végezve.

Az Incorpora kezdeményezéséhez Magyarországon eddig 24 vállalat csatlakozott. A programba bekapcsolódó munkáltatók számára rengeteg előnyt biztosít a részvétel, hiszen az Incorpora olyan pénzügyi és humánerőforrás lehetőségeket kínál, amelyek nagyban befolyásolják egy vállalat versenyképességét. A hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásával biztosított a motivált munkaerő, míg a megváltozott munkaképességű, pályakezdő és más hátrányos helyzetben lévő munkavállaló alkalmazásával a vállalatok olyan kedvezményekhez jutnak, amelyek csökkentik a kiadásaikat. Az Incorpora programhoz csatlakozott cégek ezen felül klubtagokká is válhatnak, amely tagság keretein belül szakmai továbbképzéseken és workshopokon vehetnek részt.

„Az Incorpora Magyarország sikere minden előzetes várakozást felülmúlt, hiszen az eredeti terv 100 ember foglalkoztatása volt az első évben, míg jelenleg, kevesebb, mint fél év alatt a számok megközelítik a végleges célt. Tapasztalataink alapján egyes esetekben nehéz felkelteni a vállalatok érdeklődését, ám amint meggyőződnek a program előnyeiről, több embert is hajlandóak foglalkoztatni.„- mondta el Franz Karl Prüller, az ERSTE Alapítvány igazgatóságának vezető tanácsadója.

Kiss Gyöngyvér, az Incorpora Magyarország koordinációs civil szervezete, a Civil Impact vezetője a program igazi versenyképességének a szervezetek hálózatban való működését tartja. „A program igazi sikerét a partner civil szervezetek áldozatos munkája adja, valamint az, hogy hálózatban működünk együtt, így egyszerre több hátrányos helyzetű célcsoportot tudunk képviselni. A "la Caixa" és ERSTE Alapítványoknak köszönhetően munkaerő-piaci szolgáltatásunk ingyenes, így vállaljuk, hogy az ötlet és szándék megszületésétől kezdve segítjük a toborzás és kiválasztás folyamatát, a hátrányos helyzetben élő munkavállaló felkészítését és beillesztését is. Szolgáltatásunk folyamatos nyomon követést is biztosít a vállalat és a munkavállaló számára, mellyel hosszútávon is tudja segíteni a munkaerő-megtartást. Nagy öröm, hogy ilyen pozitív fogadtatásra lelt az Incorpora Magyarországon, amely mindenképp azt a visszajelzést adja, hogy szükség van az olyan támogatásokra és munkaerő-piaci programokra, mely a legelesettebbeknek tud kapaszkodót nyújtani”- tette hozzá.

Molnár Viktória a Salva Vita Alapítvány közreműködésével kapott állást az egyik budapesti Costa Caféban, ahol immár július óta dolgozik. „Nagyon szeretem a munkahelyem, ahol minden nap igyekszem a legjobbamat nyújtani. Ha bármilyen segítségre van szükségem, a kollégáimra mindig számíthatok, de a Salva Vita Alapítvánnyal is tartom a kapcsolatot.”- mondta el a 24 éves értelmi fogyatékos lány.

“Az Incorpora program azért jött létre 2006-ban, hogy javítson a perifériára szorult emberek társadalmi-szakmai integrációján, illetve felkarolja azokat, akiket a kirekesztés veszélye fenyeget, azáltal, hogy foglalkoztatási lehetőséget biztosít számukra.”- foglalta össze a Spanyolországból indult, de Magyarországon a helyi viszonyokhoz indított programot Mireia Torres Ingelman. „A 2006-óta tapasztaltak a program minden résztvevője számára egyedülálló élménnyel bírnak: az ügyfelek, a cégek, a partner társadalmi szervezetek és a technikai személyzet mind pozitívan értékelik az Incorporát.”
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk