Megjelent: 6 éve

Sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók - FRISSÍTETT

Kilencvennyolc önkormányzati hivatal 6854 dolgozója csatlakozott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által, az önkormányzati dolgozók béremelése érdekében meghirdetett pénteki és hétfői sztrájkhoz - írja az

images

Kaposvár és Székesfehérvár kivételével ma és pénteken nem sok városban érdemes ügyeket intézni, ugyanis sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók. Ahogyan arról korábban is írtunk ez idő alatt csak a halaszthatatlan teendőket látják el.

Boros Péterné elmondta, a Magyarországon dolgozó 17 ezer önkormányzati köztisztviselő mintegy 40 százaléka csatlakozott a felhíváshoz. Ez jelentős eredmény annak fényében, hogy a magyar sztrájkelőírások a legszigorúbbak között vannak Európában.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára az ATV-nek elmondta azt várják a sztrájktól, hogy a kormány végre felfigyeljen rájuk, és érdekegyeztetés kezdődjön.

Bár sok önkormányzatban 10 éve nem volt béremelés, Székesfehérváron idén emelkedett a dolgozók keresete, 5-10 százalékkal, az illetményalapot 38 ezer 650 forintról 42 ezer 800 forintra emelték. Az MKSZSZ ezt az illetményt 60 ezer forintra szeretné emelni.

Gulyás Gergely szerint egy választás előtti sztrájk politikai követelésnek, kormányellenes akciónak tekinthető.

Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője elmondta ők már benyújtottak egy törvényjavaslatot a köztisztviselői illetményalap emelése érdekében. A képviselő úgy fogalmazott, a kormány tudatosan tartja alacsonyan az önkormányzati dolgozók bérét, hogy meggyengítse a helyi közösségek képviseletét.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke kiemelte, minőségi szolgáltatást csak minőségi bérrel lehet biztosítani, a sztrájk pedig csak egy végső eszköz, és nem cél, hiszen a sztrájkolók nem kapnak fizetést a munkabeszüntetés idejére.

Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke elmondta, pénteken és hétfőn több tucat kéményseprő csatlakozik az önkormányzati dolgozók munkabeszüntetéséhez a törvény által lehetővé tett szolidaritási sztrájkkal.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke, úgy vélekedett, "az állam a legrosszabb munkáltató Magyarországon", ha ugyanis a versenyszférában nem lenne béremelés tíz évig, mindenki felmondana, a cégek pedig csődbe mennének.

ATV/MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk