kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Mégsem sztrájkoltak áprilisban az önkormányzati dolgozók

Januárban azt ígérték az önkormányzati dolgozók érdekképviseleti szervei, hogy minden hónapban tartanak munkabeszüntetést mindaddig, amíg a kormány fel nem figyel rájuk. Az áprilisi demonstráció azonban elmaradt. A szakszervezetek szerint azért, mert új javaslat készül a bérrendezésre - írja az mfor.hu.

A szakszervezetek legutóbb arról adtak ki nyilatkozatot, hogy közvetlenül a választások után tartják soron következő sztrájkjukat. De erre eddig nem került sor. Az mfor.hu úgy tudja nem azért álltak le a sztrájkokkal, mert nem volt hatásos, hanem egy új bérfejlesztési javaslaton dolgoznak. Korábbi javaslatukat már nem tartják elégségesnek.

Már szeretnék a köztisztviselői illetményalap 60 ezer forint fölé emelni. Azt szeretnék, ha a mindenkori minimálbér határozná meg az illetményt. A teljes munkaidőben adható legkisebb összeg lenne az alap, de feljebb lépve is a minimálbér-rendszer lenne a viszonyítási pont, például a garantált minimálbér is referenciául szolgálna. Meghatároznák a diplomás béreket is. Még ebben a hónapban megszülethet az új javaslat.

Egy időre felfüggesztik a sztrájkokat, de készek folytatni, ha a kormány nem folytat velük érdemi tárgyalásokat.

mfor.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk