kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Sallai R. Benedek kilépett az LMP-ből

Kilépett az LMP-ből Sallai R. Benedek - az egykori országgyűlési képviselő, korábbi országos elnökségi titkár, akit tavaly egy fegyelmi eljárás után első fokon ugyan kizártak már a pártból, ám ezt sikeresen megfellebbezte, a közösségi oldalán jelentette be döntését szerdán.

Sallai R. Benedek a kilépése végső indokaként az ügyvezető elnökség döntését hozta fel, amely szerint felbontják a támogatási szerződést Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölttel. Az egykori képviselő szerint ugyanis az ügyvezető elnökség az alapszabály értelmében ilyen döntést nem hozhatott volna.

"Már jó ideje csak az a dac tartott itt, hogy tovább legyek, mint a mandátumtolvaj, szószegő Hadházy Ákos és Szél "Mandátumtolvaj" Bernadett" - írta a párt két korábbi társelnökéről, akik mindketten kiléptek már az LMP-ből az ellenük zajló fegyelmi eljárások miatt.

Tavaly Sallai R. Benedek ellen is indult eljárás, miután a párt egy visszalépett képviselő-jelöltjének etikai bizottsági meghallgatásán nekitámadt
Hadházy Ákosra. Ennek a következménye lett az első fokú kizárása.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek