kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Rekordalacsony számú nyelvvizsgázó volt 2017-ben

2017-ben 108 ezren mentek el nyelvvizsgázni Magyarországon, ami 26 ezerrel kevesebb, mint 2016-ban. Az Oktatási Hivatal adatai szerint ebből 70,5 ezer tanulónak sikerült megszerezni a bizonyítványt. Középfokú nyelvvizsga megszerzésével 88 ezren próbálkoztak, felsőfokra 14 ezren mentek el - írja a Világgazdaság.

2008 óta csökken a nyelvvizsgázók száma, abban az évben 174 ezren mentek el valamelyik akkreditált nyelvvizsgaközpontba, azóta évről évre egyre kevesebben. 2015-ben és 2016-ban volt egy kis emelkedés a diplomammentő program miatt - írja a lap.

2017-ben a legtöbben angol és német nyelvből tettek sikeres nyelvvizsgát. Angolból közel 52 ezren, németből pedig valamivel több mint 13 ezren. Francia, spanyol, eszperantó és lovári nyelvből pedig 800-800-an vizsgáztak.

A legtöbben középfokú nyelvvizsga megszerzésével próbálkoztak, a 108 ezer nyelvvizsgázó közül 88 ezren jelentkeztek a középszintű megmérettetésre, felsőfokra közel 14 ezren, alapfokra pedig 5600-an mentek el.

A legtöbb jelentkező születési helye szerint Kelet-Magyarországról származott (48 ezer fő). Budapesti születésű 28 ezer volt, nyugat-magyarországi pedig csaknem 29 ezer, de több mint 3300 külföldi állampolgár is jelentkezett tavaly magyarországi nyelvvizsgára.

43 ezer vizsgázó a 14-19 év, míg 29 ezer a 20-24 év közötti korcsoportból került ki. Negyven év felett csaknem négyezren próbálkoztak, de hatvan év felett is voltak 124-en, akik nyelvvizsgára jelentkeztek.

Fotó: Pixabay
Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek