kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A Pentagon felfüggesztette valamennyi szaúd-arábiai pilóta gyakorlati továbbképzését

Felfüggesztették valamennyi szaúd-arábiai pilóta gyakorlati továbbképzését az Egyesült Államokban - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium.

A Pentagon vezetői annak hatására hozták meg a döntést, hogy a floridai Pensacola haditengerészeti támaszpontján a továbbképzési programban részt vevő egyik fiatal szaúdi pilóta - a Szaúdi Királyi Légierő tagja - pénteken egy legálisan vásárolt lőfegyverrel lelőtt három embert és többeket súlyosan megsebesített, mielőtt a biztonságiak agyonlőtték.

Mark Esper amerikai védelmi miniszter már vasárnap bejelentette, hogy utasította a hadsereg vezetőit a katonai támaszpontok biztonsági intézkedéseinek megszigorítására és az Egyesült Államokba továbbképzésre érkező külföldi katonák korábbiaknál alaposabb megvizsgálására.

A kedden bejelentett intézkedés mintegy 900 szaúdi katonát érint. Az oktatási intézményekben folyó kurzusokon, köztük a nyelvórákon, változatlanul részt vehetnek, de a gyakorlati kiképzésben nem, függetlenül attól, hogy melyik haderőnemhez tartoznak.

Közben a Pentagon megkezdte az amerikai katonai továbbképzéseken résztvevő, valamennyi külföldi katona ellenőrzését. A Pentagonból származó - és az amerikai sajtóban közölt - adatok szerint mintegy 5200 külföldi növendéknek kell átesnie az újabb szigorú biztonsági ellenőrzésen.

Mark Esper kedden telefonon egyeztetett az intézkedésről szaúdi partnerével, Káled bin Szalmán védelmi miniszterrel.

Míg a gyakorlati kiképzés felfüggesztésére vonatkozó intézkedés azonnali hatállyal életbe lépett, a támaszpontok biztonsági megerősítésére vonatkozó szabályok és lépések kidolgozására és a külföldi hallgatók szigorúbb ellenőrzésére az amerikai támaszpontok vezetői tíz napot kaptak a minisztériumtól.

A pensacolai támaszponton már a péntek esti támadás után azonnal felfüggesztették a pilóták gyakorlati kiképzését, és hétfőn csakis a nem szaúdi állampolgároknak tartottak gyakorlatokat.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) terrorcselekményként vizsgálja a lövöldözést. A nyomozásba bekapcsolódtak a szaúdiak is.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk