kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Jobbik: a kormány felelőssége, ha tömegesen szerelnek le a rendőrök

A Jobbik szerint jelentősen meggyengítené a közbiztonságot, ha drasztikus leszerelési hullám indulna el a rendőrségnél amiatt, hogy a jövő évtől nem fizetik ki pénzben a túlórákat - írja az MTI.

images

images

Volner János, az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a kormányzat felelősségét hangsúlyozta e kérdésben és azt mondta, a rendőrség szükséges mértékű közterületi jelenlétét csak túlórákon keresztül lehet biztosítani a bűnügyileg kiemelten veszélyeztetett területeken.

Márpedig ha a pluszmunka ellentételezése a jövőben nem pénzben történik majd, akkor "egyes becslések szerint akár a közterületi állomány negyede, fele is leszerelhet" - közölte.

Hozzátette: a rendőrök napjainkban jelentősen kevesebbet keresnek, mint egy multinacionális bolthálózat eladói, ráadásul ott békésebb, biztonságosabb körülmények között, nem váltott műszakban kell dolgozni.

Az ellenzéki politikus jelezte, támogatják Papp Károly korábbi országos rendőrfőkapitány azon javaslatát, hogy duplázzák meg a testület tagjainak nyújtható lakhatási támogatást, de szorgalmazta azt is, hogy induljon számukra szolgálatibérlakás-program és teremtsenek az átlagosnál kedvezőbb kamatozású hiteleket.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk