kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Hirdetés helyett KAMPÁNY a toborzások kulcsa!

Az talán már egyetlen felkészült toborzó kollégát sem lep meg, hogy ha gyors eredményeket szeretnénk elérni a munkaerő-keresésben, az álláshirdetés önmagában több, mint kevés. A HR számtalan területe ma már kezd a marketinges munkakörre hajazni, de legalábbis elválaszthatatlan egymástól a két terület, így nem meglepő, hogy a sikeres toborzásra is érdemes kampány szinten tekinteni. Hogy ez pontosan mit jelent, milyen eredmények érhetőek el, és mit tartogat az év vége? Erről beszélgettünk tapasztalt szakemberekkel.

Úgy gondolom, a sikeres toborzások egyik titka, hogy a HR-t nem választjuk le a legfontosabb társ területéről, a marketingről. Elengedhetetlen ez a fajta együtt gondolkozás, hiszen a toborzások során a fő célunk, hogy vonzóvá tegyük, értékesítsük a pozíciót a célcsoport számára, és ez egyértelműen PR, marketing szemléletet kíván. Úgy gondolom, minden cég életében fél siker, ha ez a két terület képes konstruktívan együtt dolgozni - mondta el Németh Réka, a Beck & Partners Kft. marketing menedzsere.

Kampány, és konstruktív közös munka

A kampányok a marketinges eszköztár alapját képezik. Itt nem egyetlen akcióról beszélünk, hanem hosszú kifutású, több módszert, eszközt is felhasználó folyamatról, aminek a célja ugyanaz: a termék vagy szolgáltatás értékesítése, eladása. Pontosan ez történik a toborzások közben is.

„A kampány szintű toborzás nálunk alapvető. Ez nem csak azt jeleneti, hogy több eszközt is bevetünk a sikeres lezárás érdekében, hanem azt is, hogy a folyamat közben finomhangolunk. Nem egyszer fordult már elő, hogy egy adott álláshirdetést a folyamatközben többször is átírtunk, megváltoztattunk. Máshova kerültek a hangsúlyok, mert a piac ezt jelezte vissza. A kiemelt hatékonyság érdekében javasolni szoktuk az ügyfeleinknek a piaci felmérést, mielőtt belevágnak a toborzásba. Megvizsgáljuk a célpiacot, hogy vissza tudjuk jelezni a bérigényüket, a munkakörhöz kapcsolatos elvárásaikat, hiedelmeiket, a céljaikat. Ezek alapján olykor nem csak az álláshirdetést módosítja az ügyfél, hanem a pozícióleírást is, és konstruktív beszélgetést tudnak kezdeményezni a szakmai vezetőkkel, ami lássuk be nem mindig valósul meg, pedig a céljuk közös” - Tamaskovics Diána, üzletágvezető.

A Facebook egy lavinát indított el

A toborzási kampányok megkerülhetetlen eleme a Facebook. Ez főként a fizikai kereséseknél hatékony, de nem egyszer sikerült fehérgalléros pozícióra is bejelentkezőt generálni a platformon.

„A korábbi, klasszikus módszerek után a Facebook kampányokkal kiegészített keresés 90%-os emelkedést hozott a Beck & Partners segítségével.”- mondta el Németh Melinda, aki Zala megyébe keresett fizikai munkaerőt, sokáig ideig eredménytelenül.

A statisztikák igazolják a Facebook hatékonyságát. A legutóbbi vidéki, fizikai keresésnél 40.000 Ft költséggel, 2 nap alatt 69 bejelentkezőt generáltunk. Ez idő alatt a „sima” álláshirdetésre két fő jelentkezett be - folytatta Németh Réka, aki évek óta foglalkozik a Facebook kampányok létrehozásával, finomhangolásával.

Ma már nagy merítésre van szükség. Ehhez pedig több eszköz, több adat, és olykor hosszabb idő szükséges. Nem elhanyagolhatók a kampányokból a direktmegkeresések, a LinekedIn, és a saját kapcsolati tőke jelentősége sem.

Év végén a Beck & Partners Kft csomagajánlatai kiválóak arra, hogy kampányszinten oldják meg a keresések, és még pénzt is takarítsanak meg. A megrendelt csomagok jövőre is felhasználhatóak!

5+1 és 10+2 akció
igénybe vehető MINI fejvadászatra és Online toborzásra


Kattintson a részletkért, gondolkozzon kampányokban! Idei árakon, jövőre is!


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk