kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Az LMP öt lépésben számolná fel a bérválságot

Az LMP az eddigi kormányokkal ellentétben nem kiszolgálni akarja a sikeres nyugati államokat, hanem közéjük akar tartozni. Szél Bernadett szerint ehhez fel kell számolni a bérválságot, amelyet öt lépésben hajtana végre az ellenzéki párt - írja az MTI.

images

A javaslatok között van egy erős, megtartó szociális rendszer kialakítása, amely segítené a társadalom peremére kerülőket visszakerülni a többségi társadalomba. Az LMP új adórendszere az ország 90 százalékának helyzetén javítana - folytatta Szél Bernadett, hangsúlyozva azt is: a közszolgálatot egy 300 milliárd forintos bérkompenzációs csomaggal, valamint szolgálati lakások biztosításával tennék vonzóvá.

Az LMP egy új munka törvénykönyvében garantálná a munkavállalók jogait, és a kis- valamint közepes vállalkozásokat helyeznék előtérbe. Ahogy fogalmazott: legyen a sarki pék a stratégiai partner. Szél Bernadett hangsúlyozta: az oktatást is megerősítené, mert jó munkahelyhez jó végzettség kell.

Szél Bernadett a jelenlegi bérválságért az eddigi összes kormány felelősségét felvetette, de kijelentette: a legnagyobb bűnt Orbán Viktor követte el, hiszen az elmúlt nyolc évben a versenyképesség zálogjának az alacsony béreket tekintette, ezzel szerinte tartós bérválságra rendezkedett be.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk