kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Kik azok a NEET fiatalok? És miért nem dolgoznak?

Európában jelenleg több mint 7 millió fiatal tartozik az ún. NEET kategóriába, azaz olyan 15-29 év közötti fiatal, aki jelenleg nem dolgozik és nem vesz részt semmilyen oktatásban, képzésben. Magyarországon a NEET fiatalok száma 2014 óta folyamatosan csökken, de jelenleg is 10% körüli, így a probléma több tízezer fiatalt érint - írja a Nemzeti Ifjúsági Tanács közleménye.

A magyar IfYOUsági Paktum - összhangban az európai Pact4Youth programmal - elsődleges célja, hogy támogassa és segítse a nem dolgozó és nem tanuló fiatalok visszatérését és beilleszkedését a hazai oktatási rendszerbe, valamint javítsa a munkavállalási lehetőségeket és körülményeket a magyar munkaerőpiacon. A Nemzeti Ifjúsági Tanács és 12 további szervezet által támogatott nagyszabású program résztvevői legutóbbi egyeztetésükön Navracsics Tibor ifjúságpolitikáért is felelős európai biztos jelenlétében tárgyalták a kezdeményezés eredményeit és jövőjét.

A magyar Pact4Youth kezdeményezés nemcsak azonosította, hanem összegyűjtötte a résztvevő szervezetek jó gyakorlatait, amelyek elősegítik a 15-29 év közötti korosztály életminőségének javulását és segít nekik jövőjük formálásában. A hazai oktatási és munkaerő-piaci véleményformáló szervezeteket tömörítő program több pontban tárgyalta észrevételeit Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosának részvételével megszervezett múlt pénteki egyeztetésen a Budapesti Európai Ifjúsági Központban.

A fiatalok hazai munkaerőpiacon kínálkozó lehetőségei mellett olyan témák kerültek szóba, mint a pályaorientáció, külföldön dolgozók hazatérése Magyarországra, illetve a nyelvi és digitális kompetenciák további fejlesztésének szükségessége. A munkacsoport eddigi eredményeit felsorakoztató kiadvány terjesztése a napokban kezdődik meg országszerte, amelynek tartalma az Európai Ifjúsági Stratégia formálásába is aktívan bekapcsolódhat az idei esztendőben. Navracsics Tibor arra biztatta a magyar ifjúsági szervezeteket, hogy folytassák a megkezdett munkát.

Nedeczky Lilla, a projekt magyarországi koordinátora hozzátette, hogy az Európai Oktatási Térség kialakítását is prioritásként kezeli a munkacsoport és ezen a téren is javaslatokat fogalmaz meg a munkacsoport az Európai Unió számára.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk